Sainz már most lenyűgözte a tifosit ezzel a gesztusával

Carlos Sainz a fioranói tesztje után biztosra ment, hogy köszöntse a miatta a pályára kilátogató Ferrari rajongókat, akik már az első ferraris pályára gurulására molinókkal készültek.

Carlos Sainz Jr., Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

Carlos Sainz, a Ferrari új pilótája a héten először vezethette a Ferrari egyik Forma-1-es autóját, miután másfél napot tesztelhette a 2018-as SF71H modellt, a turbókorszak eddigi legsikeresebb vörös autóját.

Sainz az első teljes tesztnapját követően egy tűzoltóautóra felülve kilátogatott a pályának azon szakaszára, ahol a Ferrari rajongók egész nap figyelemmel követték a körözését. A közösségi oldalakra felkerült történetet egy „Chiello” nevű szurkoló írta:

„Délután 4 órakor a tesztnap véget ért, és már éppen készültünk elhagyni a pályát, amikor megláttuk, hogy egy pici piros tűzoltóautó közelített felénk a pályán, majd pont előttünk állt meg.”

„Carlos szállt ki belőle. Le voltunk nyűgözve. Egészen idáig kivezetett, hogy találkozzon azzal néhány rajongóval, hogy egy pár szót váltson velünk. Milyen különleges, és alázatos versenyző! Köszönjük Carlos, soha nem fogjuk elfeledni ezt a napot.”

 

Sainz elmondta, hogy úgy érezte, fontos megköszönnie azt, hogy páran már erre a tesztre is kilátogattak miatta.

„Két molinót is kifeszítettek” – mondta Sainz az eset kapcsán. „Az egyik „Vamos Carlos”, a másik „Smooth Operator” feliratú volt, szóval itt Olaszországban a tifosi már most tudja a nevemet, és azt is, hogyan szeretem, ha hívnak, szóval ez már ez egy jó kezdet volt.”

„A nap végén szerencsére volt esélyem köszönni nekik. Fogtam az autót, és megköszöntem nekik, hogy itt voltak, hogy ezen a különleges napon is támogattak, hogy osztoztak ebben a szenvedélyes alkalomban.”

Sainz legközelebb Charles Leclerchez hasonlóan csak a bahreini téli teszteken ülhet majd autóba, akkor már a 2021-es Ferrari SF21 volánjánál, illetve olasz információk szerint a Ferrari fontolgatja azt is, hogy a teszteken követően már Bahreinben felhasználják a 100km-es filmforgatási napjukat.

Bereznay: Nem célja az üzletnek, hogy valós versenyzőkké váljanak az esportolók

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk „Az F1 problémája a Mercedes dominanciája”
Következő cikk Ez a 10 rekord dőlt meg a Forma-1-ben a 2020-as szezon során

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország