Sainz már korán elkezdett tárgyalni a Ferrarival, és tájékoztatta a McLarent is

Carlos Sainz, a McLaren versenyzője jövőre már a Ferrarinál fogja folytatni a pályafutását, és elmondta, büszke arra, hogy hogyan kezelték ezt a helyzetet a McLarennel – a spanyol elmondta, nem a csapat háta mögött akart egyeztetni a vörös alakulattal.

Carlos Sainz Jr., McLaren speaks to the media

Carlos Sainz Jr., McLaren speaks to the media

Steven Tee / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr. a 2021-es és a 2022-es szezonban a Ferrari csapatát fogja erősíteni, a Ferrarinál Charles Leclerc lesz a csapattársa, míg az év végén Sebastian Vettel távozik Maranellóból. A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown pedig már korábban is elmondta, nem neheztelnek Sainzra.

A spanyol versenyző pedig az F1.com-nak nyilatkozott arról, hogy milyenek voltak az egyeztetések, és hogy nem akart a wokingi istálló háta mögött egyeztetni a Ferrarival.

„Nem tudok pontos dátummal szolgálni, de azt el tudom mondani, hogy a 2019 és 2020 közötti télen kezdtem el tárgyalni a Ferrarival. Higgyétek el nekem, abban a pillanatban, hogy hallottam erről, rögtön engedélyt kértem Zak Browntól, hogy komolyan beszélhessek a Ferrarival, és ekkor még nem tudtam, hogyan fog reagálni Zak.”

„Viszont Zak rögtön odajött hozzám, és azt mondta: ’Nézd, ez egy lehetőség, menj, beszélj velük, és derítsd ki, mit szeretnének.’ Az édesapám, az unokatestvérem és a menedzserem gondoskodott a tárgyalások legfontosabb részeiről.”

„Aztán többször beszéltem Mattia Binottóval, folyamatosan beszéltem Zakkel is, ahogy Andreasszal (szerk.: Andreas Seidl a McLaren csapatfőnöke) is.  Természetesen voltak Zoom-meetingek is, de a procedúra kulcsfontosságú része az volt, hogy minden résztvevő fél nyitott és világos volt, így jöhetett létre a dolog.”

Még több F1 hír:

„És nem voltak olyan furcsa szituációk, hogy mindent a csapat háta mögött intéztünk volna. Rendkívül büszkévé tesz, hogy így tudtuk menedzselni a dolgot, nagyon örülök és hálás vagyok Zaknek és a csapatának.”

Amikor Sainztól azt kérdezték, hogy Brown és Seidl hogyan reagált, amikor nyélbe ütötte a spanyol az üzletet a Ferrarival, az egyszeres dobogós azt válaszolta, hogy csalódottak, de megértőek voltak.

„Ugyanakkor előre tekintettek a saját szempontjukból és a McLaren szempontjából. Az én részemről világos kommunikációra volt szükségük, hogy felkészülhessenek a pótlásomra, és rögtön azt mondták, hogy ’Carlos, kérünk, szólj, ha komoly a dolog, mert nyilvánvalóan nem kerülhetünk lépéshátrányba – ha kimegyünk a piacra, a lehető leghamarabb tudnunk kell az információkat’.”

„És azon a ponton az egyértelműséggel és mindennel együtt egy kicsit siettetve voltunk, hogy a lehető leghamarabb meghozzuk a döntéseket, mert minden résztvevő fél érdekeit ez szolgálta. A reakció nagyon egyszerű volt. Velem örültek a hírnek.”

„Gratuláltak nekem és azt mondták, hogy ’Nézd, Carlos, megérdemled, és biztosak vagyunk benne, hogy kiválóan fogsz teljesíteni’, és egy ilyen önbizalom-löketnek nagyon örülsz, amikor a főnökeidtől jön.”

Carlos Sainz Jr., McLaren

Carlos Sainz Jr., McLaren

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Sainz a 2019-es szezonban került a McLaren csapatához, ebben a szezonban pedig 2012 óta a legjobb eredményüket szerezték meg azzal, hogy a konstruktőri negyedik helyen végeztek, miután 2015 és 2017 között a Honda erőforrásait használták, majd 2018-ban a Renault-motorra váltottak.

A második és egyben utolsó mclarenes szezonjában pedig az Sainz célja, hogy fenntartsák a lendületet, és a McLaren azt a trendet kövesse, amelyet 2019-ben indítottak, és újra versenyképesek legyenek.

„Nem tudom megmondani, hogy mennyivel fogunk fejlődni az előző szezonnal összehasonlítva, mivel jelenlegi senki nincs tisztában azzal, hogy pontosan milyen lesz a teljesítménye, hiszen idén még nem volt verseny – így nem tudjuk, hol járunk.”

„De egyértelműen azt szeretnénk, hogy tovább fejlődjünk, hogy folytassuk a trendet, és hogy a lehető legjobban intsek búcsút a McLarennek. Tehát higgyétek el nekem, a legjobbamat fogom nyújtani, ahogy ezt tavaly is tettem.”

„Meg fogok próbálni még jobban teljesíteni azoknak a kis dolgoknak a segítségével, amelyeket tavaly tanultam, és biztosra akarok menni, hogy még jobb versenyző legyek, mint 2019-ben voltam, és hogy a legjobb tudásom szerint versenyezzek.”


A Codemasters kiadta az F1 2020 első gameplay trailerét, benne természetesen az ismert főcímdallal. Remek jeleneteket válogattak a játékból, ami július 10-én fog megjelenni PC-re, PS4-re, és Xbox One-ra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Coulthard: Vettel nagyon hasznos lenne az Aston Martinnál
Következő cikk Räikkönen első győzelme Monacóban a McLarennel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország