Sainz már jövő héten vezetheti a Ferrarit?

Carlos Sainz végre megejtheti első közös utazását a Ferrari F1-es autójával, hiszen a következő héten Fioranóban a csapat 2018-as konstrukcióját vezetheti. A pontos időpontot hivatalosan még nem erősítették meg, eközben Charles Leclerc továbbra is monacói otthonában lábadozik.

Carlos Sainz, Scuderia Ferrari

Carlos Sainz, Scuderia Ferrari

Ferrari

Carlos Sainz 2021-ben vörös színbe öltözik, hiszen két év után búcsút intett a McLaren csapatának, hogy csatlakozhasson a maranellói gárdához, ezzel beteljesítve gyerekkori álmát. A spanyol fiatal kora ellenére nagy tapasztalattal rendelkezik, Mattia Binotto pedig korábban kifejtette, hogy ez döntő szempont volt Sainz leigazolásában.

Sainz nagyon izgatottan várta, hogy végre a Ferrarival is megkezdhesse a felkészülést a következő idényre, miután hiába próbáltak részt venni a fiatal pilóták tesztjén Abu Dhabiban, a FIA elutasította a kérésüket.

Még több F1 hír:

A múlt héten a spanyol pilóta a Ferrari gyárába látogatott, hogy megismerkedjen az olaszok munkafolyamataival, mérnökeivel, a gyártással, illetve úgy összességében a csapat mentalitásával. Most pedig úgy tűnik, hogy végre sor kerülhet Sainz és a Ferrari F1-es autójának találkozására is.

Andrew Benson, a BBC Sports újságírója Twitteren tette közzé, hogy Sainz jövő héten Fioranóba látogat, ahol a csapat egy korábbi, 2018-as konstrukcióját viheti pályára. Az időpontot egyelőre még nem jelentették be, ám az biztos, hogy sokan kíváncsiak rá, hogyan fest a spanyol a vörösök autójában.

Giovinazzi nem volt elragadtatva Sainz szerződtetésétől...

 

A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Erről tárgyal most a Red Bull a Hondával – olasz sajtó
Következő cikk A McLaren technikai igazgatója a „fantasztikus” Mercedes segítségét méltatta

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország