Sainz már idén vezethet egy 2018-as Ferrarit, Ricciardo és Vettel biztosan nem ülhet új autóba

Carlos Sainz szinte biztosan tesztelni fogja a 2018-as Ferrarit a jövő évi szezonra készülve, míg a szintén csapatváltásra készülő Daniel Ricciardónak és Sebastian Vettelnek egyelőre várnia kell az új gárdáik megismerésére.

Carlos Sainz Jr., McLaren

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A jövő év elején megtehet jó néhány kört a 2018-as Ferrarival az olasz csapat új pilótája, Carlos Sainz – erősítette meg a híreszteléseket Mattia Binotto, az ágaskodó lovas istálló csapatfőnöke a Forma–1-es Bahreini Nagydíjat felvezető pénteki sajtótájékoztatón.

Ezzel szemben sem Ricciardo, sem pedig Vettel nem ülhet bele a McLarenbe, illetve az Aston Martinba, csak ha már bemutatták a csapatok 2021-es versenygépeit. Ez alighanem komoly hátrányt jelent majd számukra, pedig a szezonvégi abu-dhabi kollektív teszten elvileg kipróbálhatták volna az idei verdákat – ám erre most csak az újoncoknak biztosítanak lehetőséget.

Az abu-dhabi teszt csupán háromnapos lesz, ráadásul ezt az időt két-két versenyzőnek kell beosztania minden csapatnál. Azt viszont a szabályok nem zárják ki, hogy az istállót váltó pilóták a 2018-as autókkal körözzenek, amint azt a visszatérő kétszeres világbajnok, Fernando Alonso is megtette a világ különböző pályáin a jövőre már Alpine néven futó Renault-nál.

A Ferrarinál szintén rendelkezésre áll a két évvel ezelőtti autó Sainz részére, aki januárban felszabadul a McLarennel kötött szerződése alól, így pályára vezetheti a két évvel ezelőtti „lovacskát”. Jól fog vele járni, hiszen azzal Vettel és Kimi Räikkönen is dobogón végzett (a világbajnok Lewis Hamilton Mercedese mögött) a pilóták összesítésében.

Robert Shwartzman, SF71H

Robert Shwartzman, SF71H

Fotó készítője: Ferrari

„Másfél nap a szezonkezdet előtt természetesen nagyon kevés, de megpróbálunk Carlosnak januárban lehetőséget teremteni arra, hogy felgyorsítsuk beilleszkedését a csapatba. A szimulátor is kiemelt szerepet fog kapni, hiszen azáltal is megtapasztalhatja a versenycsapattal, a mérnökökkel, technikusokkal való munkát” – mondta Binotto.

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl nem számolhatott be hasonlóan jó hírről, ők nem tudják majd Ricciardo kezébe adni a Renault-motoros McLaren MCL33-ast. „Jelenleg azon dolgozunk, hogy a Mercedes-erőforrást integráljuk a kasztniba, ezért nincs lehetőségünk egy korábbi verziójú gép futtatására. Ügyelnünk kell arra, hogy a rendelkezésre álló véges forrásainkat a lehető legjobban használjuk fel, ezért meg kell hoznunk ilyen döntéseket is” – magyarázkodott a német csapatvezető.

Seidl ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy pályára gurulás nélkül is sokat tudnak segíteni az új versenyzőjüknek. „Az összes részlegünkkel azon ügyködöm, a technikai oldaltól a marketingig, hogy Daniel január 1-jétől a lehető leggyorsabban integrálódjon közénk” – hangsúlyozta a csapatfőnök.

Még több F1 hír:

„Úgy gondolom, megfelelő tervet dolgoztunk ki erre, bár a rendelkezésre álló három tesztnap a szezonkezdet előtt nagyon kevés erre. De ezek a szabályok, és felesleges azon morfondíroznunk, mennyire rosszak. Ez egy kihívás, amit teljesítenünk kell” – mondta Seidl a tőle megszokott pragmatizmussal.

„Daniel nagyon tapasztalt versenyző, és nekünk is van jó pár sokat látott emberünk a csapatban, szóval abszolút pozitívan állunk a helyzethez. Biztos vagyok benne, hogy kiváló formában kezdjük meg a jövő évi szezont” – állította Seidl.

A jövőre már Aston Martin néven futó Racing Point csapatfőnöke, Otmar Szafnauer is azt erősítette meg, hogy egyelőre Vettelnek is várnia kell az autójuk megismerésével. „Nincs lehetőségünk arra, hogy egy kétéves kocsit versenyzésre alkalmassá tegyünk. Viszont minden mást megteszünk, hogy Seb gyorsan beilleszkedjen a csapatba, egy rakás szimulátoros munka vár majd rá, a háromnapos tesztet pedig arra fogjuk kihasználni, hogy felkészítsük az első közös versenyünkre” – mondta Szafnauer.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Perez hétfőn bejelentésre készül?
Következő cikk Hamilton már csak 2021-re fókuszálna a maradék futamokon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország