Sainz már az F1 előtt látta, mekkora a „felhajtás” Verstappen körül

Carlos Sainz és Max Verstappen 2015-ben mutatkoztak be a Forma–1-ben, a spanyol pedig nemrég elmondta, hogy ő már hamarabb látta, milyen felhajtás övezi a holland tehetséget.

(L to R): Max Verstappen, Scuderia Toro Rosso with team mate Carlos Sainz Jr., Scuderia Toro Rosso

A páros a Red Bull juniorprogramjának köszönhetően került be a királykategóriába az akkori Toro Rosso istállónál, Verstappen pedig minden idők legfiatalabb F1-es versenyzőjévé vált, hiszen csak 17 esztendős volt, amikor rajthoz állt az Ausztrál Nagydíjon.

Sainz és Verstappen alapvetően szoros csatát vívtak egymással abban az évben, a következő szezon elején viszont a holland hamar a Red Bullnál találta magát, majd rögtön meg is nyerte az első versenyét a csapattal. Ők ketten azóta eléggé eltérő utat jártak be, Verstappen pedig jelenleg dominálja a sportágat.

Ennek megfelelően Sainzot még a Holland Nagydíj előtt kérdezték arról, mikor látta először, hogy mekkora felhajtás övezi korábbi csapattársát: „Ha van valami, amiben Max sosem szenvedett csorbát, az a körülötte lévő felhajtás volt. Már jóval az F1-es debütálása előtt mindenki róla beszélt. Már amikor az F3-ban versenyzett, akkor is sokan követték őt.”

„Aztán megérkezett az F1-be és végigsöpört rajta, ami egyáltalán nem lep meg, hiszen a nyolc évvel ezelőtti debütálásunkkor világos volt számomra, mekkora figyelem hárul rá. Tisztában voltam a helyzettel, mivel ő egy különleges tehetség, aki már a legelejétől kezdve rendkívül jól teljesít.”

Egy másik korábbi csapattárs, Pierre Gasly is hasonlóan látja a helyzetet: „Már nagyon fiatalon, már a gokartos időszakban egyértelmű volt, hogy körülötte más a felhajtás, mint a többi versenyző körül. Nagyobb figyelem, több szempár hárult rá, valamint az édesapjával való kapcsolatra.”

„Nem volt meglepetés, ahogy debütálása után teljesített, a Red Bullra váltása pedig mindent felerősített. Nem csoda, hogy ilyen sokáig jutott, és óriási követőtábora van, főleg Hollandiában. Külső szemlélőként olyan, mint az ország ikonja, ami megmagyarázza, miért narancssárga a lelátók 99,9 százaléka, amikor Zandvoortban vagyunk.”

Úgy tűnik azonban, hogy most Sainz körül is van némi felhajtás, ha az édesapja nyilatkozatát vesszük alapul.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mick Schumachernek olyan lehetőség kellene, mint amilyet Daniel Ricciardo kapott?
Következő cikk Végre Alex Palou is megszólalt a McLaren-botrány kapcsán

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország