Sainz: már a felvezető körön szemcsésedni kezdtek a lágy gumik
A Ferrari F1-es pilótája, Carlos Sainz szerint a várakozásaiknál sokkal jobban koptak a lágy gumik a 2023-as Katari Nagydíj szombati sprintjén, és valójában a biztonsági autós fázisok sem segítették a dolgukat.
Carlos Sainz az 5. helyről a lágyakon rajtolva meg tudta előzni Lando Norrist és Max Verstappent is, a verseny végére azonban olyannyira elfogytak a lágy gumik a Ferrarin, hogy a 6. helyig csúszott vissza.
Bár a Ferrari SF-23 idén brutálisan koptatta az év első felében a gumikat, a maranellóiak idén rengeteget javítottak az autó gumikímélő képességein. Sainzot éppen ezért meglepte, hogy a katari sprinten a lágy gumik használhatatlanná váltak a verseny végére.
„Trükkös verseny volt, már a felvezető körön elkezdtek szemcsésedni a lágy gumik” – ismerte el Sainz többek között a Motorsport.com-nak.
„A rajtnál még nem számított, mert jól tapadt az autó, és támadhattam az első kanyarban is, de ezután 2 kör alatt elkoptak a gumik és körönként 2-3 másodpercet veszítettünk. Hála az égnek, hogy nem volt több kör, mert akkor biztosan az utolsó helyen végeztünk volna.”
„Én teljesen új lágyakat választottam, és azt hittem, hogy ez a legerősebb választás, mert csapatként nem számítottunk arra, hogy a lágyak ennyire el fognak kopni. Azt tudtuk, hogy a rajtnál erősebbek leszünk, és utána elkezd majd fogyni az előnyünk, de nem annyira, hogy körönként 3 másodpercet kapjunk másoktól.”
„Igazából a biztonsági autós fázisok sem segítettek, mert többször is lehűltek a gumik és sosem zárult le a szemcsésedési folyamat, de mindegy is. Ha még több kört kellett volna versenyeznünk, akkor biztosan nem szereztünk volna pontot. Örülök, hogy így sikerült, de Lewis jóval mögülünk rajtolt, mégis megelőzött minket.”
Fernando Alonso teljesen más szempont alapján választotta a lágyakat: beáldozták a sprintet.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.