Sainz: ma minden a rossz irányba ment

Carlos Sainz egy újabb csalódást keltő versenyen van túl a Ferrarival, miután ezúttal a hazai pálya előnye sem segítette őt, és egy megforgást követően csak a negyedik helyig tudott visszakapaszkodni.

Carlos Sainz, Ferrari F1-75

Carlos Sainz, Ferrari F1-75

Mark Sutton / Motorsport Images

Miközben szombaton még örülhetett a Ferrari Charles Leclerc pole-ja után, addig vasárnap a leintést követően már nem sok okuk maradt a mosolygásra, hiszen a monacói technikai hiba miatt búcsúzott, míg Sainzot több probléma is hátráltatta.

A spanyol a harmadik helyről várta a rajtot, de az ismét nem sikerült neki jól, így már akkor több helyezést veszített, később pedig a szél tréfálta meg a 4-es kanyarban, aminek következtében kiforgott a kavicságyba, és ismét értékes időt bukott.

Ezek után pedig saját elmondása szerint sérült autóval kellett visszahoznia a pozíciókat, ami nem volt egyszerű számára, mert az egész futamon szenvedett. Végül úgy tűnt, ötödik lesz, de aztán Lewis Hamilton üzemanyag-problémái miatt még vissza tudta venni a negyedik helyet.

Még több F1 hír:

A leintés után viszont egyértelműen látszott rajta, hogy nem elégedett: „Ez egy hosszú és kemény futam volt számunkra. A széllökés és a megforgás után igyekeztem visszajönni, az autó viszont nem volt olyan, mint előtte.”

„Elég sok sérülést szedtem össze, így sokat is csúszkáltam, miközben igyekeztem visszajutni a dobogóra. A végén negyedik lett belőle, de nem ezt akartuk, és egyértelműen szenvedtem az egész futamon, viszont néha ez már csak így megy.”

Elmondása szerint azért sokat segített neki a hazai pálya hangulata és a rengeteg rajongó biztatása, hogy ne adja fel a nehézségek ellenére sem. „Kiestem a pontszerző helyek közül a kicsúszás után, de még a sérült autóval is próbáltam felzárkózni.”

„Ez most nem a mi napunk volt – a rajt, a megforgás, egyszerűen ma minden a rossz irányba ment. Elég kemény volt majdnem a teljes futamtávot ezekkel a komolyabb sérülésekkel megtenni” – magyarázta Sainz, akinek tehát nem sikerült legalább egy dobogóval mentenie a Ferrari becsületét.

Norris hősies küzdelme a barcelonai versenyen

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto: másokat is hátráltatott már technikai probléma, ma minket is
Következő cikk Schumacher szerint főként a rossz stratégián úsztak el első pontjai

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország