Sainz: Lemaradtunk, ki kell elemezni, miért

Carlos Sainz jr. és a McLaren számára nem alakult jól a Belga Nagydíj pénteki napja, a spanyol pilóta szerint a közvetlen riválisok nagyobbat fejlődtek a nyári szünetben, mint a wokingi istálló.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr. a spái első szabadedzésen a 10. helyen végzett, és 1.983 mp-cel maradt el az élen záró Sebastian Vettel mögött, és megelőzte a két Racing Point, valamint Daniel Ricciardo is. A második edzésen egy pozíciót vesztett, de az elsőhöz képest kicsit javítani tudott a különbségen, ám még Kimi Räikkönen is elé került. A spanyol szerint ez jelzésértékű.

"Az első tréning elég jól ment, az autó jól működött, és én elégedett voltam azzal, ahogy a dolgok állnak. De ahogy a többiek megérkeztek, azonnal láttuk, hogy nagyobb lépést tettek, és visszaestünk. Ki kell elemezni, hogy miért, és meglátjuk, hogy mit találunk holnap" - mondta Sainz a Fox Sportsnak nyilatkozva. A McLaren hozott pár új elemet, és kicserélték Sainz autójában a motort is, a C specifikációjú erőforrás beszerelése pedig rajtbüntetéssel jár a spanyol esetében.

 

"Vannak új elemek az autón, de nem jelentősek, ám így is van negatív vagy pozitív megítélésük, és ezt is ki kell elemezni. Ma este meglátjuk" - folytatta a spanyol, aki utalt rá, hogy a Renault párosa is rajtbüntetést kap az új motor felhasználásáért. "Többen leszünk büntetve, és fontos, hogy a többieket megelőzzem, de a probléma, hogy éppen ők nagyon gyorsak itt, a Renault-k és Stroll is. Nagyon úgy néz ki, hogy megnehezíthetik ezen a hétvégén az életünket."

A spanyol a szezon első felében a középmezőny élén végzett, Sainz ezúttal régen tapasztalt problémával küzdött a második szabadedzésen. "A gumikat nehéz megérteni, de az igazság az, hogy a pálya egy kicsit kisebb tapadással rendelkezik, legalábbis, ahogy azt én az edzéseken tapasztaltam" - összegezte tapasztalatait Sainz.

Sainz csapattársa, Lando Norris sem remekelt ezúttal, a McLaren újonca az első szabadedzésen a 12., míg a másodikon a 15. helyet szerezte meg legjobb idejével. A McLaren a Belga Nagydíjat megelőzően negyedik helyen áll a konstruktőri versengésben, a szezon első felében 82 pontot gyűjtött, és 39 egységgel előzi az ötödik Toro Rossót.


Egy igazán őrült verseny, miközben két versenyző tartózkodik a motoron, akik hatalmas sebességgel száguldanak. Látványos felvételek Assenből.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk HIVATALOS: Perez hosszabbított a Racing Pointtal!
Következő cikk Vettel óva int, szerinte a Ferrari nem elég gyors Spában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország