Sainz már kicsit bánja a büntetését, látva a Ferrari jó törökországi tempóját

Carlos Sainz bevallotta, hogy „kicsivel rosszabbul érzi magát” a rajtbüntetése miatt, miután kiderült, hogy Charles Leclerc milyen jó tempóra képes a Ferrarival a törökországi F1-es hétvégén.

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21

Charles Coates / Motorsport Images

A vörösök már a hét folyamán bejelentették, hogy Sainz is megkapja az új fejlesztésű erőforrást, ez pedig egy rajtrács végi indulást jelent majd a spanyol pilóta számára. Emiatt az ő esetében pénteken legfőképp a versenyteljesítmény került előtérbe, Leclerc azonban második lett délután, két tizednél is kisebb különbséggel Lewis Hamiltonhoz viszonyítva.

Sainz korábban még arról beszélt, hogy várja a mezőny végéről indulás adta kihívást, most már azonban valamivel kevésbé izgatott, hiszen látta, márkatársa mire képes az autóval. „Most látom, hogy áll Charles kevés üzemanyaggal, és látható, hogy talán a dobogóért is csatázhat.”

„Emiatt kicsikét bánom, hogy én nem leszek ott szombaton és vasárnap, hacsak nem csinálok egy hatalmas felzárkózást, amely azonban elég valószínűtlen. Emiatt kicsivel rosszabbul érzem magam, mert én is ott szeretnék lenni vele, hogy csatázhassunk a jobb helyezésekért.”

Még több F1 hír:

Ennek ellenére Sainz megígérte, hogy „továbbra is hinni fog”, hogy „kicsit szórakozhat majd a mezőnyben történő átvágás során”, a cél pedig a pontszerzés lesz, bár hozzátette, hogy összességében sokkal inkább lenne a legjobb ötben az időmérőn és a versenyen is.

A Törökországban idén tapasztalt megnövekedett tapadás segíthet a Ferrarinak, mivel így nagyobb leszorítóerőt adhatnak az autó elejére, ez pedig Leclerc-t is segítette a második edzésen. A monacói idén már két pole-t is szerzett, bár mindkettőt városi pályán érte el.

Leclerc persze nem akart elhamarkodottan ítélkezni, mert érzése szerint az élcsapatokban még jóval több maradt. „Az érzés egész nap jó volt, de nem szabad elragadtatnunk magunkat, mert szerintem az élmezőny még nem mutatott meg mindent.”

„Magas üzemanyagszinttel is jónak tűnik a helyzet, tehát összességében pozitív a kép, de ez még csak egy pénteki nap, és egyelőre szeretnék leszegett fejjel dolgozni” – zárta Leclerc értékelését.

Hamilton mindenképpen pole-t akar szerezni szombaton

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: Max alulkormányzottságát megoldják, a Mercedes kényszerből cserélhetett motort
Következő cikk Ocon: „Az idei év egyik legérdekesebb péntekje volt“

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország