BRÉKING

Sainz kezd frusztrált lenni Verstappen miatt, aki mindenkit lenyűgöz

Úgy tűnik, hogy Carlos Sainz Jr. valóban kezd frusztrált lenni Max Verstappen lenyűgöző tehetsége miatt.

A még mindig csak 17 éves Verstappen hétről hétre hatalmas médiavisszhangnak van kitéve, miután rendkívül jó teljesítményt nyújt.

Legutóbb épp Szingapúrban parádézott az utolsó helyről, miközben a legszebb előzés is az ő nevéhez fűződött. A verseny végén volt egy kis konfliktusa a csapatával, amikor is nem engedte el a csapattársát, aminek egyértelműen hangot is adott a csapatrádión keresztül: „NO”

„Minden rendben van közöttünk. Megvitattuk a dolgokat, és azt hiszem, mindent sikerült tisztáznunk. Fontos volt, hogy leüljünk a csapattal közösen és megvitassuk a történteket. Egyikünknek sincs problémája a másikkal és folytatjuk a munkát. Ugyanúgy vágtunk neki ennek a hétvégének, mint bármelyik másiknak. Legalábbis az én részemről ez biztosan így van.”

„Ezek a dolgok mind segítenek abban, hogy jobban megismerjem a csapattársam. Szingapúr után még inkább ismerem Maxet, akit kicsit talán rossz fiú szerepben tüntetnek most fel, amit most bizonyított is. De ez olyasvalami, ami nem fog változni.”

„Senki sem akarja elengedni a másikat, de a csapat az első. Ők azok, akik mögöttünk állnak és ennek megfelelően kell cselekednünk. Az a legjobb, ha hallgatunk rájuk. Én mindig is a csapatmunkára összpontosítottam, és úgy vélem, ezt a legelejétől demonstráltam.”

„Eddig minden alkalommal eleget tettem a csapat kérésének. Soha nem mondtam ellent. Bízom abban, amit a Red Bull és a Toro Rosso csinál, hiszen náluk van a jövőm. Ha eljön az idő, amikor ennek az ellenkezőjét kellene tennem, akkor megtenném, de erre nem látok reális esélyt.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Szegény Michelisz Norbi… Reméljük, nincs harag!

Posted by www.f1-live.hu on 2015. szeptember 23.

Sainz elmondása szerint Verstappen három alkalommal is úgy előzte meg őt, hogy a spanyol a csapat kérésére elengedte.

„Malajziában például ott voltunk a verseny utolsó harmadában, amikor Max elment mellettem. Az nem egy előzés volt… Elengedtem őt, és persze mindenki úgy látta ezt az egészet, hogy mekkora manőver volt. Monacóban ugyanez volt a helyzet, majd utána még egyszer, csak már nem emlékszem arra, hogy melyik pályán.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel nem a motor miatt érzi jobban magát a Ferrariban: kellett ez a hibrid vagy sem?!
Következő cikk Hamilton: Maximálisan bízom a csapatban - miért ne tenném?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország