Sainz keményen követelte, hogy adja át neki Leclerc a pozícióját

Carlos Sainz és Charles Leclerc a szaúdi verseny egy pontján kemény harcba bocsátkozott egymással. A monacói pályalevágással volt képes a spanyol előtt maradni, aki emiatt a rádión kérte a mérnökét, hogy a csapattársa azonnal adja át neki a pozíciót.

Sainz keményen követelte, hogy adja át neki Leclerc a pozícióját

A két Ferrari nagyon hasonló tempóra volt képes a szaúdi versenyen, és a piros zászlók okozta kavarodás következtében arra is lehetőségük nyílt, hogy egymással csatázzanak. Egy ponton Sainz érte utol Leclerc-t, aki nem adta könnyen magát.

Habár Sainz nyithatta a DRS-t, és könnyen odaért a monacói mellé, az keményebb féktávot vett, ám ennek következtében lecsúszott a pályáról, majd átvágva a sikánt végül csapattársa előtt tért vissza a pályára.

 

Érthető okokból Sainz nem örült a manővernek, és azonnal azt követelte a csapatrádión, hogy Leclerc adja át neki a pozíciót. Ez végül meg is történt, ám a versenyt mégis úgy intették, hogy végül a spanyol a monacói mögött ért célba. Az öröm viszont nagy volt a maranellói alakulatnál, hiszen remek eredményt értek el a konstruktőri harcban.

Még több F1 hír:

„Azt hiszem, ez egy nagy erőfeszítés után mindenképpen nagyszerű” – utalt arra Sainz, hogy már bebiztosították a konstruktőri 3. helyüket. „Monza és Oroszország után azt hittük, hogy nehéz lesz ezt elérni, de a csapat folyamatosan jól dolgozott, koncentrált és nagyon következetes volt minden versenyen, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük.”

„Azt hiszem, az idei év célja az volt, hogy megpróbáljunk részletekben javítani magunkon, és ennek köszönhetően az elmúlt versenyeken megszereztük a szükséges pontokat. Szóval nagyszerű, hogy 3. helyen végeztünk, mert ez tényleg a legjobb, amit idén elérhettünk, de tudjuk, hogy nem ez a Ferrari igazi célja.”

„Tudjuk, hogy még mindig nagyon nagy a különbség a legjobb versenytársakhoz képest, de azt hiszem, elégedettek lehetünk az idei szezonban elért előrelépésünkkel, és nagyon várjuk a következőt. Ahogy mondtam, a 3. helyezés némi nyugalmat ad nekünk a téli időszakra, és megpróbálunk jól dolgozni a jövő évi autónkon.”

Ricciardo szerint a sportnak pont egy ilyen világbajnoki küzdelemre volt szüksége

megosztás
hozzászólás
Villeneuve: a dzsiddai F1-es párharc „amatőr gokartozásnak” tűnt
Előző cikk

Villeneuve: a dzsiddai F1-es párharc „amatőr gokartozásnak” tűnt

Következő cikk

„A harmadik rajt elképesztő volt, úgy vezetett, ahogy ismerjük őt”

„A harmadik rajt elképesztő volt, úgy vezetett, ahogy ismerjük őt”
Hozzászólások betöltése