Sainz Jr.: Alonso sokkal jobb, mint azt gondoltam

Sainz Jr.: Alonso sokkal jobb, mint azt gondoltam

A Toro Rosso spanyol újonc ismét nagyon elismerően nyilatkozott a honfitársáról, aki már két alkalommal is meglepte őt a versenypályán.

Carlo Sainz Jr. számára példakép a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, aki jelenleg a McLaren-Hondánál versenyez, vagy inkább kullog a többiek után.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy 2005 és 2006 bajnoka ne nyűgözte le volna le a Toro Rosso fiatal spanyol pilótáját. Sainz Jr. a spanyol AS lapnak adott interjút az Olasz Nagydíj előtt.

„Egyelőre nehéz összehasonlítanunk a teljesítményünket, mivel nem ugyanabban az autóban ülünk, így nem tudom megmondani, hogy milyen eredményeket érnénk el, ha mondjuk a Toro Rossóban ülne.”

A Hungaroringen például egymás ellen is harcoltak. Vajon immáron megerősítésre került, hogy Alonso van annyira jó, mint azt Sainz gondolta?

„Vagy még jobb, sokkal jobb. Bahreinben és Magyarországon sikerült egymás mögött lennünk. Fenomenális az, amit csinál és nagyon figyelni kell rá.”

„Nem tudom, hogy újra bajnok lesz, vagy sem, mivel a Forma-1-ben ez sok tényezőtől függ, de azt hiszem, vissza fog térni és újra a címért harcol majd. Biztos vagyok benne.”

Milyen lenne, ha egy nap Carlos épp a példaképe ellen küzdhetne meg a címért?

„Huh, ez igen kemény lenne és egyúttal egy valóra vált álom is. Hihetetlen lenne Fernandóval harcolni a címért. Furcsa lenne, ha ez megtörténne, vagy a csapattársam lenne.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING