Sainz: jó lenne, ha nagyobb hangsúly kerülne a versenyzőkre 2022-től

Carlos Sainz abban reménykedik, hogy a Forma–1 új, 2022-ben bevezetendő szabályai beváltják majd a hozzájuk fűzött reményeket, és ezzel nagyobb befolyást adnak majd a versenyzők kezébe, már ami az autók vezetését illeti.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A sorozat a vírushelyzet miatt egy évvel eltolta az eredetileg jövőre bevezetni kívánt jelentős szabályváltozásokat, melyek célja, hogy a talajkölcsönhatást jobban kihasználó autók révén javul majd a versenyzés, és így a pilóták szorosabban tudják majd követni egymást.

A technikai dolgok mellett több pénzügyi változás is érkezik, ezek ráadásul már 2021-től érvényben lesznek. Jön a 145 millió dolláros költségplafon, valamint a csapatok pénzdíjainak elosztása is egyenlőbb lesz, ami segíthet szorosabbá tenni a mezőnyt.

Sainz elmondása szerint most annyira nagyok a különbségek az autók teljesítménye között, hogy a pilóták tehetsége nem feltétlenül mutatkozik meg teljes mértékben. Ő ezért is reménykedik abban, hogy amikor megérkeznek a 2022-es módosítások, akkor a legjobb versenyzők megmutathatják majd, hogy mit is tudnak valójában.

Még több F1 hír:

„Én azt kívánom, hogy a jövőben szorosabb legyen az F1-es mezőny, hogy ezáltal a pilóta jelenthesse az igazi különbséget. Amikor megérkezel ide, hamar rájössz, hogy igazán nehéz megverni egy olyan srácot, akinek az autója három tizeddel gyorsabb, mert te pilótaként az utolsó két tizedért harcolsz a csapattársaddal.”

„Ez volt a helyzet minden márkatársammal. Két tizeddel te vagy előrébb vagy két tizeddel te vagy hátrébb. Amikor viszont valaki másfél másodperccel megver az időmérőn, akkor tudod, hogy nem vele harcolsz.”

„Remélem, hogy összébb tudjuk rázni a rajtrácsot. Szerintem a FOM, a Liberty és az FIA remek munkát végzett a 2022-es szabályokkal, és megadták az esélyét ennek. Örülnék, ha így lenne, mert akkor a sport jobban függne a vezetés terén a pilótáktól és kevésbé az autóktól.”

 

„Úgy vélem, hogy a sport lehetne sokkal szorosabb is, sokkal szórakoztatóbb. Ezáltal a nézőközönség is jobb lesz, ami pedig mindenki számára pozitívum” – vélekedett Sainz.

A jelenlegi, hatalmas leszorítóerőt termelő autók problémája ismét megmutatkozott a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon, ahol elég kevés akciónak lehettünk szemtanúi. Lewis Hamilton már rögtön a futam után kifejtette, hogy reméli, a 2022-es regulák pontosan azt hozzák majd, amit az F1 vezetői lefektettek.

„Nagyon remélem és imádkozom, hogy 2022-ben könnyebb lesz követni az autókat, mert nem is tudom, ez egy unalmas futamnak érződött nézői szempontból. Amint három másodpercen belülre érsz valakihez képest, elkezdesz csúszkálni, és folyamatosan turbulenciában autózól. Tényleg jó lenne, ha Ross [Brawn] számításai bejönnének. Csak jobb gumik kellenének.”

Hamiltont pénteken lovaggá ütik!


Heroes: Bajnok, Mika Hakkinen

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Új motorral készül 2021-re a Renault?
Következő cikk Norrist sokkolta az első találkozása Helmut Markóval

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország