Sainz: Jó látni, hogy harcban vagyunk olyan csapatokkal, amelyek tavaly simán megvertek minket

Carlos Sainz, a McLaren versenyzője a nyolcadik helyre kvalifikálta magát az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén, és elmondása szerint egyensúlyproblémákkal küzdött. A spanyol azt is elmondta, örül neki, hogy harcba tudnak szállni olyan csapatokkal, amelyek tavaly sokkal erősebbek voltak náluk.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Charles Coates / Motorsport Images

A McLaren szempontjából kiválóan sikerült a szezon első időmérője, hiszen Lando Norris a 4., Carlos Sainz Jr. a 8. helyre kvalifikálta magát. Norris ezúttal elég nagy különbséggel tudta megverni a jövőre már a Ferrarinál versenyző csapattársát: kettejüket 345 ezredmásodperc választotta el – viszont Sainz használt gumin volt.

Sainz az időmérő után a Movistar+-nak nyilatkozott, és azt hangsúlyozta, hogy nagyon örül annak, hogy olyan csapatok ellen tudnak küzdeni, akikkel tavaly egyáltalán nem tudtak.

„Összességében szerintem ez egy kiváló nap a csapat szempontjából. Láthatjuk azt, hogy esélyünk van olyan csapatokkal küzdeni, amelyek tavaly nagyon simán megvertek minket – tehát ez jó hír.”

Még több F1 hír:

„Személy szerint nekem az egész hétvége során egyensúlyproblémáim voltak, főleg a gyors kanyarokban, amelyekben nem tudtam magabiztos lenni. Ennek ellenére be tudtam jutni a Q3-ba, a nyolcadik helyen végeztem a használt gumin, tehát jó napunk volt, és ez azt jelenti, hogy támadni tudunk majd holnap.”

A spanyol versenyző azzal is nagyon elégedett, hogy a wokingi istálló sokat tudott fejlődni a szabadedzés és az időmérő között.

„Szerintem ezen a hétvégén elég sok autó tud nagyon erős lenni, például a Racing Point és az AlphaTauri is erős volt a harmadik szabadedzésen, és még ott voltak a Renault-k… aztán hirtelen mi is be tudtunk csatlakozni a küzdelembe, ami nagy megkönnyebbülést jelentett számunkra.”

„Várnunk kell még a következtetések levonásával, és hogy a többi pályán hogyan tudunk majd teljesíteni, amelyeken az aerodinamikai teljesítmény fontosabb, de a mai teljesítményünk jót jelent.”

Sainz úgy gondolja, elég jó a tempójuk ahhoz, hogy a pontszerzésért tudjanak harcolni, annak ellenére is, hogy Lance Stroll és Sebastian Vettel is mögüle rajtol majd a holnapi futamon.

„Majd meglátjuk, hogy mi lesz holnap. Nem lesz könnyű a verseny, de úgy tűnik, hogy jó a tempónk, amit ki is kell használnunk. Aztán majd kiderül, hogy az időmérős tempónkat át tudjuk-e menteni a versenyre is.” – zárta Sainz.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris: Feléledt az autó kevés üzemanyaggal
Következő cikk Verstappen nem esik pánikba, csak magára és a Red Bullra koncentrál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország