Sainz: Japánba hoztuk az utolsó fejlesztést, most már 2024-re készülünk
Carlos Sainz elárulta, hogy a Ferrari már feleslegesnek tartja az idei autó fejlesztését, mivel túl nagy a hátrányuk. A spanyol sokkal inkább 2024-re koncentrál, jövőre akar maradandót alkotni.
A Ferrari az idei szezon elején mutatott bukdácsolása után meglehetősen rákapcsolt, hiszen Sainz Monzában és Szingapúrban is dobogón ünnepelhetett, ez utóbbin ráadásul megtörte a Red Bull idei győzelmi szériáját.
A hátrány ugyanakkor továbbra is nagy, hiszen a Red Bull Japánban is hatalmas előnnyel húzta be az első helyet, ennek okán pedig Sainz azt tartja fontosnak, hogy azonosítsák az autójukkal kapcsolatos gondokat, hogy aztán jövőre képesek legyenek megszorongatni a bikásokat.
„Pontosan tudjuk, hogy mi hiányzik” – értkelte Sainz a Ferrari idei autóját egy madridi szponzori rendezvényen. „Képesek voltunk azonosítani és megérteni azt” – tette hozzá bizakodva, majd azzal folytatta, hogy a problémáik megoldásával célba vehetik a Red Bullt. „Úgy gondolom, hogy ha van csapat, amelyik képes erre, az a Ferrari. De az idő majd megmutatja.”
„Nélkülük az F1 egyik legkiegyenlítettebb és legszórakoztatóbb évéről beszélhetnénk, az Aston Martin, a McLaren, a Ferrari és a Mercedes is nagyon hasonló szinten van” – jelentette ki a spanyol, arra utalva, hogy a bajnoki küzdelem igazán kiélezett lenne a bikások nélkül idén.
„De valójában van valaki, aki fél másodperccel előttünk van” – jelentette ki a Ferrari pilótája, aki szerint a hátrány miatt nem érdemes már az idei autóra koncentrálni, hanem sokkal inkább a jövő évi konstrukcióval kell foglalkozniuk a csapatoknak.
„Mi is ezt tettük” – mondta Sainz. „Az utolsó frissítést Japánba hoztuk. A jövő évi autóról már döntöttünk, és most a szélcsatornában javítunk rajta. A Red Bull ugyanakkor két évvel előrébb jár. Szóval nehéz az ő szintjükre kerülni, és ezért dominálnak most annyira.”
Sainz óvatos a 2024-es szezonnal kapcsolatban, nem akar felelőtlen kijelentéseket tenni, hiszen minden jel arra utal, hogy a Red Bull továbbra is megközelíthetetlen lesz Verstappennel a volán mögött.
„De az idő majd megmutatja. Nincs más választásunk, mint magunkra koncentrálni. Az idő majd megmondja. Egyszerűen nem tudom, hogyan válaszoljak (erre a felvetésre). Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy optimista vagyok, és úgy gondolom, hogy egy olyan csapat, mint a Ferrari képes erre, különösen, ha a McLaren ilyen lépést tett előre.”
„Legalább tudjuk, hogy min kell dolgoznunk, min kell javítanunk, és ha ez a Red Bull szintjére visz minket, nos (akkor bármi lehetséges). Nagyon remélem” – zárta le a gondolatait a spanyol.
Eközben hivatalosan is biztossá vált a MotoGP-ben, hogy Marc Marquez hátat fordít a Hondának a Ducati kedvéért, így jövőre már az olasz gyártó égisze alatt folytatja tovább a versenyzést.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.