Sainz: hülyeséget beszélnek, akik azt emlegetik, hogy bezzeg 20 éve elindították volna a versenyt

A Ferrari Forma-1-es pilótája, Carlos Sainz is megvédte a sport döntését, hogy végül nem tartották meg a 2021-es Belga Nagydíjat, és beszólt azoknak is, akik elítélik emiatt a pilótákat.

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21, arrives on the grid

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A borzalmas időjárási körülmények között nem tudták megtartani a nyári szünetet követő első Forma-1-es versenyt, a Belga Nagydíjat, miután több, mint 3 óra alatt sem állt el annyira az eső, hogy biztonságosan el lehessen engedni a mezőnyt.

Éppen ezen a napon rajtolt el 1998-ban az ikonikus Belga Nagydíj, amelyen Damon Hill megszerezte karrierjének utolsó győzelmét, ugyanakkor a verseny első elindítása a sport történelmének egyik legnagyobb rajtbalesetébe torkollott: David Coulthard hibája után 13 autó tört össze, Rubens Barrichello a sérülései miatt részt sem tudott venni a tartalékautókkal futott második versenyen, a 23 évvel ezelőtti eset pedig mindenkinek előjött, miközben tegnap azt a sajnálatos döntést hozta meg az F1, hogy a körülmények alkalmatlanok a versenyzésre.

Még több F1 hír:

Bár a pilóták általában teljesen figyelmen kívül hagyják a szurkolók kritikáit, Carlos Sainz most mégsem tudott elmenni amellett, hogy a verseny lefújása után sokan azt hangoztatták, hogy bezzeg korábban ilyen körülmények között is versenyeztek „az igazi pilóták”.

„Először is, szerintem a helyes döntést hoztuk meg azzal, hogy nem rendeztük meg a versenyt” – értékelt Sainz a spanyol DAZN-csatornának. „Azok az emberek, akik otthonról minket kritizálnak, hogy márpedig 20 éve ilyen körülmények között is versenyeztünk, szerintem hülyeséget beszélnek.”

„Nagyon is jó volt, hogy nem versenyeztünk, mert semmit nem láttam. Ha valaki 300 km/h-nál megforgott volna előtted, mindenki nekiment volna. Minek kockáztattunk volna, kísértve a sorsot?”

Bár végül csak 2 kört teljesített a mezőny a biztonsági autók mögött, mégis félpontokat osztott az F1, Sergio Perez balesete miatt pedig Sainz kapta az utolsó 0,5 pontot, amelyet elmondása szerint nem is érdemelt meg.

Még több F1 hír:

„Szerintem ezt elhibázták, nem így kellett volna történnie. Ha nem volt verseny, miért osztanak ki pontokat, és miért van hivatalos eredménye egy meg nem történt versenynek? Ki kellett volna húzni az egészet a versenynaptárból, és továbblépni. Az időjárás nem tette lehetővé, hogy versenyezzünk, ezek a dolgok benne vannak a pakliban.”

„Nem érdemlem meg ezt a fél pontot, mert nem is versenyeztem. Szerintem senki nem érdemelte meg a pontjait, mert nem volt verseny” – zárta a csalódott spanyol, aki már 3. éve nem tudott versenyezni Belgiumban: 2019-ben a rajtnál adta meg magát az autója, tavaly pedig már a kivezető körén felmondta a kipufogója a szolgálatot.

Williams: Ennek tükrében nagyon meglepne, ha nem Russell mellett döntene Wolff…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Alfa Romeo szerint a Belga Nagydíj végkifejlete mindenkit „rosszul érint”
Következő cikk Gasly elmondta, szerinte min kéne változtatnia az F1-nek esőben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország