Sainz hibázott, és amúgy is csalódott

Carlos Sainz jr. lemaradt a brit időmérő harmadik szakaszáról, míg újonc csapattársa küzdhetett az első tízben, és végül a nyolcadik rajthelyet szerezte meg. A McLaren spanyolja nem elégedett a 13. pozícióval.

Carlos Sainz Jr., McLaren

Carlos Sainz Jr., McLaren

Zak Mauger / Motorsport Images

A McLaren spanyol versenyzője már pénteken jelezte, hogy Lando Norris-szal különböző beállításokkal haladtak az edzéseken, Sainz ennek tudta be, hogy az újonc brit jobb időket teljesített. Sainz abban reménykedett, hogy ha ő is megkapja azokat a beállításokat, ő is gyorsul, de ezt nem tükrözte az időmérő.

Még több F1 hír:

Carlos Sainz Jr. már a Q2-ben elbukott, és végül a 13. rajthelyet szerezte meg.

"Ez nem az, amire számítottunk, főleg a pozitív Q1 után. Azonban elvesztettük az autó hátulját, és nem tudjuk, hogy miért. Azt muszáj kielemezni, mert nem nyúltunk az autóhoz, és minden új garnitúrával két tizedet buktunk. A Q1-ben még 1:26.2, a Q2-ben már csak 1:26.7" - magyarázta az AS szerint Sainz.

"Az egyik körömön hibáztam is, de nem volt meg a tempóm a Q3-hoz, és az a köröm is nagyon gyenge volt amúgy is. Persze én csak tovább rontottam rajta. A ritmusnak ezt a hiányát meg kell érteni, hogy miért ment jól még az első szettel, és lett egyre rosszabb a helyzet" - mondta a McLaren spanyol versenyzője.


Egy F1-es tehetség a virtuális világból, aki már a világ egyik legjobbja, és az Alfa Romeóval folytatja tovább. Egy őszinte döntés és vlog Danitól

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari sem érti Vettel lassúságát, de bíznak a taktikában
Következő cikk Ha nincs a turbógond, akkor ma Verstappen van a pole-ban?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország