Sainz ferraris szerződése miatt még inkább „vadászhatnak” rá az ellenfelek

Azzal, hogy Carlos Sainz Jr. aláírt a Ferrarihoz, nemcsak Lando Norrisnak adhatott plusz motivációt, hanem gyakorlatilag mindenki másnak is a Forma-1 mezőnyében.

Sainz ferraris szerződése miatt még inkább „vadászhatnak” rá az ellenfelek

A 25 esztendős spanyol még mindig igen fiatal, de már komoly tapasztalatokkal rendelkezik a Forma-1-ben. A Ferrarinál ez lehetett az egyik fontos pont a szerződtetése kapcsán, kiegészülve azzal, hogy Sainz három egymástól teljesen különböző istállónak is versenyzett.

Még több F1 hír:

Jelenleg a McLaren pilótája, ahol tavaly hatalmasat ment, és szinte egy tökéletes évet zárt. Nem kérdés, hogy élete szezonját futotta, ami nélkül talán most nem lenne szerződése a Ferrarinál Sebastian Vettel helyén.

A ferraris kontraktus már idén is éreztetheti a hatását. Pedro de la Rosa egy privát sajtókonferencián beszélt arról, hogy szerinte a honfitársa még inkább célponttá válhat a folytatásban a mezőnyön belül. De la Rosa a spanyol média képviselőivel beszélgetett, köztük a Motorsport.com, valamint a Movistar + F1 TV jelenlétében.

„Carlos látványos magabiztossággal érkezik, mert nemrég írt alá a Ferrarival.” - mondta De la Rosa, aki szerint nemcsak a következő év fog kihívást jelenteni Carlos Sainz Jr. számára, mivel már mindenki tudja, hogy hol folytatja tovább.

„Két nagyon erős riválist fog találni a McLaren számára, mint például a Renault és a Racing Point. Egy olyan helyzetben találja magát, amiben már a Ferrari versenyzőjeként fogják őt látni, független attól, hogy még nem azzal az autóval versenyez.”

„Emiatt a riválisai várni fogják, hogy legyőzzék őt, és elsőként ez a csapattársára lesz igaz. Amikor valaki aláír egy top-csapathoz, mivel mindenki ott akar lenni, ez a pályán is meg fog mutatkozni: kiteszik a könyöküket az egyenesben, a fékezéseknél és a startoknál. Szóval óvatosnak kell lenni.”

„Ez egy veszélyes év Carlos számára, egyszerűen amiatt, mert a McLarennél van, és nem a Ferrarinál, de mindenki tudja, hogy a Ferrari versenyzője lesz. Szóval keményen kell harcolnia.” - osztotta meg a véleményét a McLaren és a Ferrari korábbi tesztpilótája.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Verstappennek csupán 3-4 körre volt szüksége

Előző cikk

Verstappennek csupán 3-4 körre volt szüksége

Következő cikk

A pletykák szerint a Mercedes körülbelül fele annyit ajánlhat Hamiltonnak, mint amennyit kereshet

A pletykák szerint a Mercedes körülbelül fele annyit ajánlhat Hamiltonnak, mint amennyit kereshet
Hozzászólások betöltése