Sainz felfedte, ő maga kérte a Ferraritól a két kiállást, miután...
Carlos Sainz már nem először győzte meg a Ferrarit arról, hogy egy adott stratégia talán jobb lenne, mint amivel ők előzetesen számoltak, és végül ez egy későbbi harmadik helyet ért neki az Amerikai Nagydíjon.
A spanyol versenyző a negyedik helyről várhatta a futam kezdését, és az 1-es kanyarnál sikerült megelőznie Lewis Hamiltont, miután egy bátor manővert mutatott be ellene a belső íven. Ezt követően azonban nem tudta sokáig tartani ezt a pozíciót, mivel Hamilton, majd valamivel később Max Verstappen is elment mellette.
Ő azonban eredetileg mindent megtett annak érdekében, hogy tartani tudja velük a lépést, emiatt viszont a kelleténél jobban tönkretette az abroncsait. Sainz ennek kapcsán aztán elmondta, hogy ő kérte a két kiállásos stratégiát a Ferraritól, ami végül jobbnak bizonyult, mint Charles Leclerc egy kiállása.
„Szerintem jó munkát végeztünk a taktikával. Az elején próbáltam tartani Max és Lewis tempóját, igyekeztem DRS-távolságban maradni, ezzel viszont az első szektorban tönkre is tettem a gumikat. Emiatt azt kértem, hadd álljunk ki inkább kétszer, mert így jobban tudtam nyomni és jól is ment.”
„Az első etap alakulása miatt nem volt kérdés. A második szakaszban már sokkal jobban menedzseltem a gumikat és gyorsabb is voltam.” Eközben a Ferrari Leclerc-rel megkockáztatta az egy kiállást, de ez összességében balul sült el, így Sainz a futam végefelé megelőzte őt, miközben csapatutasítást is kaptak, hogy ne tartsák fel egymást, mert mögöttük Sergio Perez vészesen közeledett.
„Azon a ponton jóval gyorsabb voltam, szóval egyébként is előtte végeztem volna. Mivel azonban mögöttünk jött Checo, egyáltalán nem volt könnyű a helyzetünk.” A kétszeres győztes viszont a végén már Lando Norrist próbálta meg becserkészni, és alapvetően örült annak, hogy vasárnap jobb tempót mutattak, mint a szombati sprinten.
„Ha azt mondod tegnap, miután látszott, mennyire küszködünk a McLarenekkel és a Mercedesekkel szemben, hogy most velük fogunk küzdeni, boldog lettem volna. Lando az elején eléggé elhúzott, utána viszont mi közeledtünk rá, tehát biztosan erősek voltunk. Ma szerintem csak a saját versenyünket futottuk, és egészen gyorsak voltunk, tehát ennek örülök.”
Leclerc eközben minden lehet, csak boldog nem, Frederic Vasseur csapatvezető pedig beismerte, hogy ismét elszúrták a taktikát.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.