Sainz felfedte, mely pilóták belső kamerás felvételeit szokta kielemezni
Bár a Forma–1-es pilóták általában büszke természetű emberek, olykor nekik sem árt elismerni, ha valaki valamit jobban csinál náluk. Nincs ez másként a vezetés terén sem, Carlos Sainz pedig elmondta, hogy a jelenlegi mezőnyből két korábbi márkatársa belső kamerás felvételeit nézegeti előszeretettel.
Persze nem szórakozásból teszi mindezt, hanem azért, hogy lássa, esetleg a pálya mely szakaszain tudna még egy kis időt nyerni. „A pilóták sokszor eltérő módon csinálnak dolgokat az autóban” – kezdte a nyilatkozatát Sainz a spanyol DAZN-nek.
Hogy őszinte legyek, én mindig megnézem Max Verstappen belső kameráját, mert általában ő a leggyorsabb, ezért igyekszem minél közelebb kerülni ahhoz, amit ő csinál, de mellette Lando Norrist is gyakran figyelem. Tudom, mennyire jó, és tisztában vagyok azzal, melyik pályán mit szokott csinálni.”
A két egykori márkatárs, illetve a jelenlegi, vagyis Charles Leclerc mellett Sainz azt is hozzátette, hogy gyakran igyekszik ellesni különböző fortélyokat a Mercedes két versenyzőjétől és Fernando Alonsótól is. „Lewis és George is remek versenyzők. Aztán nyilván ott van Charles is, mert ő a csapattársam. És persze Fernando, akinek különösen a versenyen nyújtott teljesítményét szoktam figyelni.”
Sainz emellett a tavalyi idényéről is ejtett még néhány szót, és elmondta, ha egyetlen szóval kéne jellemeznie 2023-at, akkor csak annyit mondana, hogy „Szingapúr”. „Az igazság az, hogy nagyon gyors voltam, még tökéletes körök nélkül is. Sikerült kiaknáznom a teljes potenciálomat. És tisztában voltam azzal, hogy az utolsó Q3-as körömmel a pole-ban lehetek.”
„A futamon pedig minden remekül alakult, és ez boldogsággal tölt el, elégedett vagy önmagaddal, és ezt nem sok dolog tudja megadni neked. Sohasem voltam még annyira kiteljesedett és elégedett egy hétvégével, mint Szingapúrban. A 2022-es silverstone-i sikerem érzelmesebb volt, mert egy álmom vált valóra. A szingapúri pedig inkább arról szólt, hogy sikerült mindent hibátlanul megcsinálni.”
„Lényegében csak egy-két esély volt arra, hogy legyőzzük a Red Bullt. Az egyik Szingapúrban, a másik Las Vegasban. Előbbi esetben a lehetőség felkínálkozott, mi pedig megragadtuk. Nem hibáztunk. Emiatt büszke vagyok magamra és a csapatomra is. Tudjuk, hogy amikor lehetőség adódott, mi kihasználtuk azt” – zárta gondolatát a Ferrari spanyolja.
Az olaszok idén persze nem elégednének meg egyetlen sikerrel, egy korábbi versenyző szerint pedig a Scuderia lehet a Red Bull legkomolyabb ellenfele 2024-ben.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.