Sainz ezzel szenvedett az F1-es karrierje elején

Carlos Sainz, a McLaren pilótája elmondása szerint nyugodt természet, éppen ezért nehéz volt számára a hangja felemelése, és hogy észrevetesse magát. Emellett azt is elmondta, hogy a spanyol média a Ferrarihoz szerződése kapcsán kezdte el felkapni őt.

Carlos Sainz Jr., McLaren in the press conference

Carlos Sainz Jr., McLaren in the press conference

FIA

Carlos Sainz Jr. 2015-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, ahova a Red Bull juniorprogramjával került be, méghozzá a Toro Rosso ülésébe. A csapattársa ekkor Max Verstappen volt, aki a 2016-os Spanyol Nagydíjon már felkerült a Red Bullhoz, Sainz számára viszont nem jött el a lehetőség, hogy az energiaitalosok „A” csapatához kerüljön.

Ezért már a 2017-es szezon vége felé a Renault-hoz szerződött, és a 2018-as évet is a francia istállónál teljesítette. 2019-ben pedig már a McLarent erősítette, és a kiváló teljesítményének köszönhetően a 2021-es és a 2022-es idényre leszerződtette őt a Ferrari.

Sainz a Channel 4-nak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a Forma-1-es pályafutása elején még nem igazán emelte fel a hangját, így kevésbé is hallhatták meg őt.

Még több hír:

„Belül tudok mérges lenni, de édesapám mindig is mondta, hogy sokkal nyugodtabb vagyok, mint ő valaha is volt. Ő nem tudja miért, de valószínűleg 70 százalékban édesanyám génjeit örököltem, aki sokkal nyugodtabb, és valószínűleg ezért nem mutatom ki annyira az érzelmeimet.”

„Azt gondolom, hogy ez olykor pozitív, máskor negatív dolog. Amikor például az F1-es karrierem elején meg akartam harcolni valamiért, szenvedtem azzal, hogy felemeljem a hangomat, és hogy észrevegyenek engem.”

A spanyol médiában viszont meglehetősen nagy nyilvánosságot kapott Sainz azzal, hogy a Ferrari leigazolta őt, és emiatt máshogy is nézhetnek rá az emberek, akik eddig a ralilegenda fiaként tekintettek rá.

Carlos Sainz, McLaren MCL35

Carlos Sainz, McLaren MCL35

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

„A média mindig is úgy tekintett rám, mint Carlos Sainz fiára, éppen ezért a spanyol média mindig árgus szemekkel nézte azt, hogy hogyan haladok a juniorkategóriákban.”

„Azt gondolom, hogy akik eddig nem ismertek Spanyolországban, hirtelen megismertek, hiszen nagy hír volt itt, hogy a Ferrari leigazolta a „kis Sainzot”. Emiatt van egy kis izgalom és figyelem körülöttem 2021-re nézve.” – így Sainz.

Russell laza volt, szimplán intett Norrisnak…


Charles Leclerc ugyan ezúttal nem nyert virtuális versenyt, remek tapasztalatokkal gazdagodott, és volt egy nagyon látványos borulása is, ami után rögtön padló gázon ment tovább a World RX Esports versenyén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Mint a gyermekeit felfaló sárkány” - Miért taszítja el magától versenyzőit a Ferrari? - 1. rész
Következő cikk „Nagyon jó lenne az F1-nek”, ha visszatérhetne Indianapolisba

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország