Sainz és Alonso szerint fekete-fehér szabályokra van szükség

Fernando Alonso és Carlos Sainz is azon a véleményen van, hogy a Forma-1-nek megoldást kell találnia a büntetések igazságosabb kiosztására. A két spanyol abban is egyetért, hogy a versenyzőknek is tenniük kell ennek érdekében, nem csak az FIA-nak.

Carlos Sainz Jr., Ferrari

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A 2021-es idényben számos ellentmondásos szituáció alakult ki a pályán annak köveztében, hogy hasonló esetekben a stewardok nem ugyanúgy jártak el a büntetésekkel kapcsolatban. A Ferrari pilótája szerint a tél folyamán megoldást kell találniuk a helyzetre.

„A versenyzési megközelítést tekintve még mindig nem túl egyértelmű a helyzet” – jelentette ki Sainz a Katari Nagydíj után. „Folyamatosan beszélünk erről, mert nem tudjuk pontosan, hogy mi fog történni futamról futamra.”

„De ahogy korábban a médiának is mondtam, úgy tűnik, hogy a télen lesz egy mélyebb beszélgetés arról, hogy hogyan álljunk hozzá a versenyzéshez, ami remélhetőleg egy kicsit jobban tisztázza majd a dolgokat.”

Még több F1 hír:

Lando Norris, a McLaren pilótája legutóbb azzal a nyilatkozattal állt elő, hogy az ausztriai büntetése teljesen jogtalan volt annak fényében, hogy Max Verstappent nem büntették Brazíliában, aki kísértetiesen hasonló helyzetbe keveredett.

Az Alpine versenyzője, Fernando Alonso sincs kibékülve a büntetések kiosztásának hektikusságával, mivel szerinte a konzisztencia ezen a területen elengedhetetlen ahhoz, hogy igazságosan versenyezhessenek egymással.

„Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy nagyobb következetességre van szükségünk, fekete-fehér szabályokra, mert valamikor ezek csupán szürkék” – mondta a kétszeres bajnok. „Néha úgy érzed, hogy hasznot húzol belőlük, néha pedig megint te voltál a rossz vagy az idióta a pályán. Jobb, ha fekete-fehér.”

„Lássuk, hogy összességében tudunk-e javítani. Szerintem ez nem csak az FIA ügye, hanem a versenyzőké és a csapatoké is, nekünk mindannyiunknak együtt kell dolgoznunk, hogy jobb legyen a szabályozás.”

A Ferrari juniorja újabb F1-es lehetőséget kap

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes ezért hívta vissza Bottast a katari defekt után
Következő cikk Todt: Max sok mindenben hasonlít Kimire

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország