Sainz: én ma is padlógázzal vettem be a 8-as kanyart

Carlos Sainz szerint még soha nem volt ennyire furcsa élményben részese Forma-1-es pilótaként, de elmondta, hogy készen áll a kihívásra, amit a csúszós isztambuli pálya jelent.

Sainz: én ma is padlógázzal vettem be a 8-as kanyart

A pénteki nap legfontosabb beszédtémája természetesen az újraaszfaltozott Istanbul Park csúszós felülete lett, ami minden pilótát megtréfált kissé a pénteki szabadedzésen.

Carlos Sainz Jr. még sosem versenyzett a pályán, így nagyon várta a mai napot, de arra ő sem számított, hogy ennyire nem lesz tapadás:

„Talán ez volt a legfurcsább szabadedzés egész életemben, a legfurcsább pénteki nap. Az hiszem 1.23-24 körüli időkre számítottunk, aztán délelőtt 1.45-öt futottunk. Nagyon trükkös volt, de ugyanakkor ez remek kihívás a mérnökök, pilóták számára, és én készen állok arra, hogy a legtöbbet kihozzam ebből a lehetőségből.”

A spanyol pilótának az első szabadedzése rövidebb lett a vártnál, miután mint utólag kiderült, elektronikai problémái voltak, és úgy 30 perccel az FP1 vége előtt félre kellett állnia. Mivel motorkomponenst nem kellett cserélni az autójában, megúszta a büntetést, ellentétben George Russellel, aki az idei első áldozata a szabályoknak.

Még több F1 hír:

„Természetesen nem ideális, hogy annyi kört elvesztettünk ma délelőtt, különösen azért, mert ez egy új pálya számomra, és a körülmények nagyon trükkösek. Valamit tennünk kell azellen, hogy ez ne történhessen meg még egyszer, de szerintem jól dolgoztuk le a hátrányt az FP2-n, és készen állok a holnapi napra.”

Sainz a tegnapi sajtókonferencián azt is elmondta, hogy az álma volt korábban, hogy a pályán vezethessen, de az végül egészen más volt, mint ahogyan elképzelte.

„A körülmények miatt természetesen nem olyan volt, mint amire számítottam, de a 8-as kanyart így is padlógázon vettem be, ami megmutatja, milyen gyorsak és fantasztikusak lehetnének ezek az autók az aszfalt problémái nélkül. Ugyanakkor, biztosan javul még a helyzet.”

Hogy mennyit javul majd a pálya tapadása, az nagyban függ attól is, hogy holnap esik-e majd az eső, amire jelenleg majdnem 60% esély van az AccuWeather szerint. Erre készül az FIA is, ugyanis az FP2 után hivatalosan is döntöttek arról, hogy egy extra inter gumiszettet kap minden pilóta.

Max Verstappen egyáltalán nem akar esőt.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Verstappen: szegecselt gumikkal talán jobban jártunk volna
Előző cikk

Verstappen: szegecselt gumikkal talán jobban jártunk volna

Következő cikk

Leclerc élvezettel csúszkált Törökországban, de az időjárás dönthet

Leclerc élvezettel csúszkált Törökországban, de az időjárás dönthet
Hozzászólások betöltése