Sainz elmondta, utolsó ferraris versenyein hajlandó lenne-e segíteni Leclerc-t

Carlos Sainz elismerte, hogy hajlandó lenne elfogadni a Ferrari csapatutasítását annak érdekében, hogy segítse Charles Leclerc bajnoki reményeit, bár szerinte erre nem lesz majd szükség.

Carlos Sainz, Scuderia Ferrari, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, on stage in the Fan Forum

Mióta a Forma–1 visszatért a nyári szünetről, Sainznak sokkal kevésbé megy, hiszen miközben ő 28 pontot gyűjtött, Leclerc 58-at könyvelhetett el a neve mellé, és emiatt természetesen az egyéni tabellán is megnőtt közöttük a különbség.

Ami pedig a pontversenyt illeti, Leclerc-nek még mindig van egy hajszálnyi sansza a bajnoki címre, hiszen 86 ponttal van lemaradva Max Verstappentől. Ahhoz persze, hogy ebből még reális esély legyen, a Ferrarinak hirtelen el kellene kezdeni futamokat nyerni, ami a McLaren mostani formáját figyelembe véve nem tűnik reális opciónak.

Sainzot mindenesetre azért megkérdezték, segítené-e márkatársát, ha arra kérné őt a csapata. Miközben a válaszában elmondta, hogy igen, arra is kitért, hogy erre alapvetően kicsi az esély a monacói nagy lemaradása miatt.

„Nem beszéltünk a csapatutasítás lehetőségéről, mert ennek kicsi az esélye. Ha megnézzük a számokat, akkor látszik, hogy elég messze vagyunk, szóval majd meglátjuk. Ha azonban az istálló megkér arra, hogy segítsek, én mindig is csapatjátékos voltam, tehát megtenném.”

Leclerc egyébként maga sem hiszi igazán, hogy elérhető még számára az egyéni cím, így sokkal inkább a konstruktőri bajnokságra koncentrál az alakulat, bár az is igaz, hogy itt is szükség lenne az ellenfelek hibájára ahhoz, hogy reálisan harcolhassanak érte.

„Ha a folytatásban is kiegyensúlyozottak leszünk és nem hagyunk ki túl sok kínálkozó lehetőséget, akkor majd az idény végén számolgatunk, és remélhetőleg elég lesz a konstruktőri címre. Nyers tempó terén azonban még nem vagyunk azon a szinten, hogy harcba szálljunk. Nem igazán látom magunkat ebben a csatában, de ha a többiek hibáznak, akkor még lehet belőle valami” – mondta Leclerc.

Az olaszok természetesen mindent megtesznek azért, hogy a pilótáik jó eredményekkel zárhassák az idényt, így a soron következő Amerikai Nagydíjon még érkezik egy fejlesztési csomag az SF-24-re.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem adják fel a Renault motorrészlegének képviselői
Következő cikk Aston Martin-főnök: Nem ülhetünk karba tett kézzel Adrian Newey érkezéséig!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország