Sainz elmondta, mikorra szeretné tisztázni az F1-es jövőjét

Carlos Sainznak ugyan a 2024-es szezon végéig van megállapodása a Ferrarival, de az utóbbi időben több pletyka is napvilágot látott, melyek részben vele kapcsolatosak. A spanyol versenyző most azonban egyértelművé tette szándékait, és hogy mikorra vár tisztázást a folytatásról.

Carlos Sainz, Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

Sainzot a korábbi hónapokban sokan már az Audival boronálták össze, miközben az elmúlt hetek arról szóltak, hogy a Ferrari megpróbálja megszerezni magának Lewis Hamiltont a következő idényre.

Ezen hírek legnagyobb része persze messze van az igazságtól, és a felek már több ízben is megcáfolták azok valóságalapját, az F1-ben azonban néha a legvalószínűtlenebb dolgok is megtörténnek. Sainz egyelőre azonban nem aggódik a jövő miatt, és most elmondta, hogyan tervezi a folytatást.

„Nyilván azt nem akarom felfedni, mi a stratégiám a szerződéses tárgyalásokat illetően, mivel erről sosem beszélek. Ha azonban hallották a korábbi interjúimat, akkor mindig is azt mondtam, hogy szeretek úgy megkezdeni egy F1-es szezont, hogy tudom, hol leszek a következő évben, mert átéltem ennek az ellenkezőjét a Renault-val és egyáltalán nem tetszett.”

„Mindent szeretek előre megtervezni. Ez lenne a cél. Nem feltétlenül idén, de a következő év kezdete előtt vagy annak folyamán” – mondta Sainz a szerződéshosszabbítás kapcsán. Eközben pedig nyilván azt is tudja, hogy az F1-es pletykaszezon május környékén már jóval magasabb fokozatba kapcsol.

Miközben tehát szeretné majd minél hamarabb letudni a jövőjével kapcsolatos egyeztetéseket, Sainz azt is kifejtette, hogy most még nem lát okot arra, hogy a Ferrarival tárgyaljon, hiába vélik úgy sokan, hogy Hamilton esetleg veszélyes lehet az ülésére.

Barcelonába komolyabb fejlesztésekkel készül a Ferrari. Ők is a Red Bull útjára fognak lépni?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner: a 150 nagydíj elérése jól mutatja, Gene Haas mennyire elkötelezett
Következő cikk Alpine-vezér: Otmar a fő felelős, de kicsit félreértettek...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország