Sainz elmondta, melyik három pilótával csatázik a legszívesebben

A Ferrari versenyzője, Carlos Sainz kiválasztotta, hogy melyik három pilótával csatázik a legszívesebben az F1-es mezőnyből, jövőre pedig a győzelemért akar küzdeni a csapatával.

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Meglehetősen erős teljesítményt nyújtott Carlos Sainz Jr. az első ferraris szezonjában, hiszen végül sikerült csapattársa, Charles Leclerc előtt végeznie. A Motorsport.com török kiadásának cikke szerint a spanyol három pilótát nevezett meg, akikkel nagyon szívesen csatázik:

„Nagyon élvezem a csatázást Charles-lal, Landóval és George-dzsal, aki a Mercedeshez igazolt. Ezzel a generációval nagyon élvezetes harcolni, még akkor is, ha én nem ugyanabba a korosztályba tartozom, mint ők” – fogalmazott a 27 éves pilóta.

„Azt gondolom, hogy nagyon jó szinten teljesítenek, tudják, hogyan kell tisztán, de keményen versenyezni. Rendkívül pozitívnak tartom a középmezőnyben nyújtott teljesítményüket.”

Még több hír:

„Jövőre majd meglátjuk, hogy sikerül-e még előkelőbb pozíciókért harcolnunk – azt nagyon élvezném! De egyértelmű, hogy bárkivel fel tudom venni a versenyt a kerék a kerék elleni csatákban” – mondta a spanyol.

Körülbelül másfél hónap múlva gurulnak majd pályára a 2022-es kocsik a szezon előtti teszteken, Sainz pedig elmondta, tart attól, hogy az új autók gyorsak, de nehezen vezethetőek lesznek.

„Azt szeretném, ha a 2022-es kocsi villámgyors és könnyen vezethető lenne, és mi lennénk az élen. A többi már rajtam múlik. Minden kocsihoz jól tudok alkalmazkodni, és a szimulátorban már ki is próbáltam az új autót – teljesen más érzés vezetni.”

 

„Nehezen vezethető lesz a kocsi, és teljesen más, mint a korábbiak. Például az egyensúlyt tekintve nem túl kényelmes a kanyarvétel. Gyors lesz a kocsi, de nehéz dolgunk lesz a volán mögött.”

„Az élen akarok lenni a Ferrarival 2022-ben. Szeretném azt az érzést is megtapasztalni, hogy milyen az első győzelmemért és az első világbajnoki címemért harcolni” – zárta Sainz.

Sajtóhír: a Mercedes már kinézte Hamilton utódját, ha a brit visszavonulna?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ilyen is lehetne a Ferrari festése 2022-ben a Forma-1-ben! (kép)
Következő cikk Az autók után az F1 a motorokra is kiterjesztené a kötelező bemutatóit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország