Forma-1 Szingapúri Nagydíj

Sainz elmagyarázta, minek köszönhető a nyári szünet óta látott nagy formajavulása

Carlos Sainznak Szingapúrban nagyszerű versenyzéssel sikerült megtörnie a Red Bull 15 futam óta tartó győzelmi, a spanyol pedig felfedte, hogy egy kulcsfontosságú megbeszélés sokat hozzátett ahhoz, hogy mindez valóra váljon.

Carlos Sainz, Ferrari

A most már kétszeres futamgyőztes versenyző a nyári szünetről visszatérve egyértelműen átvette a stafétát a Ferrarinál, hiszen az időmérőkön és a futamokon is jobban teljesített, mint Charles Leclerc. Zandvoortban például túlteljesítette az elvárásokat azzal, hogy ötödik lett egy küszködő autóval.

Monzában ezek után pole-t szerzett, majd nagy csatában megtartotta a harmadik helyet. Szingapúrban pedig már péntektől kezdve nagyszerűen teljesített, és végül győzelemmel tette fel a koronát a három napjára, miközben az olaszok a tavalyi Osztrák Nagydíj óta először tudta diadalmaskodni.

„Ami az autót és a vezetéssel kapcsolatos megértést illeti, szerintem már a nyári szünet előtt egészen rendben volt minden. Utána viszont a nyári szünet alatt leültem a mérnökeimmel, hogy átbeszéljük, mit tudunk tenni annak érdekében, hogy az egész hétvége összeálljon, mert az világos, hogy van tempónk, olykor jól mentünk, de sosem sikerült mindent összerakni.”

„Szóval nézzük meg, mit tehetünk annak érdekében, hogy ez javuljon, és hogy elkezdjünk kiegyensúlyozottan jól teljesíteni a második félévben, mivel a potenciál egyértelműen megvan ebben az évben. És igen, Zandvoort remek hétvége volt, Monza majdnem tökéletes, itt pedig érzésem szerint tökéletes volt minden.”

„Nagyon büszkévé tesz, hogy amikor dolgozol, amikor elemzel, és amikor a sebességed is megvan, akkor az mindig kifizetődik. Most tényleg sikerült mindent összerakni, szóval rendkívül boldog vagyok a mérnökök, a szerelők, a csapat és mindenki más miatt.”

Hiába azonban a mostani eredmény, Sainz szerint a Ferrari a továbbiakban is felemás teljesítményt nyújthat majd: „Őszintén szólva nem hiszem, hogy ez a hétvége sokat jelent, mivel idén szerintem már hasonló lesz a helyzetünk. Két jó hétvégét futottunk egymás után, de a pályák kedveztek is nekünk. Főleg ez a nagy leszorítóerejével” – vélekedett Sainz.

A Red Bull eközben már tudni véli, miért teljesítettek sokkal rosszabbul Szingapúrban.,

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brundle: Korábban egy Stroll-féle baleset halálos lehetett volna
Következő cikk Nem ült le a gyanú: a hajlékony szárnyak után a hajlékony padlólemez körül jöhet a következő vita az F1-ben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország