BRÉKING

Sainz elismerte, buta hibát vétett ma Malajziában

Carlos Sainz Jr. ma egy elkerülhető hibának köszönhetően nem tudott jó eredményt elérni a maláj időmérő edzésen, noha erre minden esélye megvolt.

A Toro Rosso holland újonca a 6. legjobb időt autózta, míg a spanyol csapattársa csak 15. lett a kaotikusnak mondható kvalifikáción Sepangban.

„A mai időmérő edzésben sokkal több volt számomra ennél. Úgy érzem, hogy a Q3-ban egy nagyon jó eredményt érhettem volna el. Csalódott vagyok amiatt, hogy nem lehettem ott az utolsó etapban, mivel az autó versenyképes, és érzem a pályát.” – kezdte Sainz az időmérőt követően.

„Az igazság az, hogy vétettem egy újonchibát a 14-es kanyarban, amikor elkezdett esni az eső. Ez sokba került, és így nem tudtam bejutni a Q3-ba. Ha az eső nem érkezik meg, akkor biztosan ott lettem volna az utolsó körben, de ezek a dolgok néha megtörténnek.”

„Most az a fontos, hogy tanuljak a hibámból, és ugyanazt többször már ne kövessem el, valamint a holnapi versenyre koncentráljak. Úgy vélem, hogy még így is jó esélyem lehet a pontszerzésre, de biztosan nem lesz egyszerű a verseny, mert a körülmények nagyon nehezek, és az időjárás mindamellett, hogy rendkívül forró, kiszámíthatatlan is.”

A Toro Rosso vezetősége mindkét versenyzőjét megdicsérte, de nagyon sajnálja Sainzot, aki eddig végig erős teljesítményt nyújtott.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Halad a McLaren-Honda, csak nem megy gyorsan - fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. március 28.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen 17 évesen a legjobb pilótákat győzi le!
Következő cikk Lotus: Nehéz verseny lesz, de pontokat akarunk gyűjteni!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország