Sainz elégedett a körével, "semmi nem maradt benne"

A Ferrari Forma-1-es pilótája, Carlos Sainz elégedett a Spanyol Nagydíj időmérőjén szerzett második helyével, különösen arra tekintettel, hogy a maximumot tudta kihozni az SF-23-ból.

Carlos Sainz, Ferrari SF-23

Carlos Sainz, Ferrari SF-23

Zak Mauger / Motorsport Images

A Ferrari számára horrorisztikusan kezdődött a 2023-as Spanyol Nagydíj időmérő edzése, miután Charles Leclerc, aki szemmel láthatóan végig szenvedett az autóval, csak a 19. helyre tudta magát kvalifikálni és a Q1-ben kiesett.

Így csapattársára, Carlos Sainzra maradt, hogy mentse a csapat becsületét és bár neki is voltak meredek pillanatai, a megfelelő időben mindig oda tudta tenni magát és a végén a második rajtkocka lett az övé, bár közel fél másodperccel elmaradva Max Verstappentől. A kvalifikáció után így értékelt:

„Igen, ez kellett, mert nagyon szoros volt végig, nagyon, nagyon furcsa körülmények uralkodtak ma. Ahogy átverekedtem magam a Q1-en és a Q2-n, majd a Q3-ban egyetlen szettel kellett egy jó kört futnom, valószínűleg ez volt a legnehezebb időmérő, amit Barcelonában átéltem a körülmények szempontjából, de megcsináltuk és a lehető legjobb pozícióból indulunk holnap, most már arra koncentrálunk, hogy a dobogó meglegyen.”

„Nagyon jó volt a mai nap, úgy érzem, nagyon jól vezettem. Mindig egy tizeden múltak a dolgok, de nyomtam, ahogy tudtam, ma semmi nem maradt bennem, padlógázzal mentem végig. Nagyon szoros volt, ott volt a McLaren, az Alpine, a Mercedes, az Aston, ezek a csapatok egy csoportot alkotnak ezen a hétvégén gyakorlatilag, szóval a legjobb, amit elérhettünk ma, a második hely volt és a 12.7 elég jó kör.”

A mezőny végére kerülő Charles Leclerc nem igazán érti, mi történt az autóval, itt lehet elolvasni, mit mondott az időmérő után.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris: fogalmam sincs, hogy kerültem ide
Következő cikk Alonso elnézést kért a szurkolóitól a szombati teljesítményéért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország