Sainz egy teljesen új motort kaphat a Brazil Nagydíjra

A lehetséges opciók között szerepel az is, hogy Carlos Sainz Jr. egy teljesen új és friss motorral vág neki a Brazil Nagydíjnak, és egyúttal az utolsó futamnak Abu Dhabiban, miután Interlagosban már a Q1-ben kiesett.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Mark Sutton / Motorsport Images

Egyelőre messze nem a tervek szerint alakul a McLaren brazil hétvégéje, és noha a csapat előnye még mindig magabiztos a konstruktőri 4. helyen, semmit sem bízhatnak a véletlenre, mert a Renault egy nagy hajrával és egy kis szerencsével visszaszerezheti azt, ami egy igen nagy csapás lenne a briteknek, akik gyakorlatilag az idény eleje óta birtokolják az értékes pozíciót.

Még több F1 hír:

A Brazil Nagydíj szombati időmérő edzésén egyik McLaren sem volt ott a Q3-ban, noha az esetek többségében mindkét gép ott szokott lenni, valamint általában a legjobb időt futják meg a középmezőnyben. Carlos Sainz Jr. egy motorprobléma miatt nagyon hamar kiszállt a játékból, és a Q1-ben még mért ideje sem volt. Az FIA azonban a korábbi időeredményei miatt engedélyt adott arra, hogy ott legyen a futamon vasárnap.

Ezek után Sainz számára ésszerű lenne egy komplett motorcsere, ami ugyan költséges és már csak két futam van hátra a szezonból, nem járna kockázattal, hiszen a spanyol így is a rajtrács végéről indulna, és a büntetések sem hátráltatnák. Cserébe lenne egy teljesen új és friss motorja a nagy hajrára, amiből profitálhatna is, elsősorban Abu Dhabiban a Renault két autója ellen. További opció a specifikáció cseréje az autót illetően, hogy az minél hatékonyabb legyen a mezőny végéről. Ez azonban bokszutcai rajtot eredményezhet. 

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34 in the pit box

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34 in the pit box

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke azt mondta, a kérdés egyelőre nyitott, és ki kell találniuk, hogy mit akarnak csinálni, és az milyen következményekkel jár. Az elsődleges szempont azonban most az, hogy kielemezzék a problémát, de azt már most tudni, hogy a gyújtás körül volt gond, az okozott energiaveszteséget. A britek arra gyanakodnak, hogy a vezetékrendszer hibásodott meg a gyújtásnál.

„Mindent bele fogok adni, és ez a verseny számomra nem fog másról szólni, minthogy a maximumot adjam. Ez egy hosszú és bonyolult futam lehet, melynek ideje alatt sok minden történhet. Lehetnek lehetőségeim, de nyilván a rajtrács végéről nem lesz könnyű. Ugyanakkor a gumikra is figyelnem kell, nem erőltethetnem túl a dolgot, de közben sietnék is, hogy minél hamarabb felzárkózzak. Ez egy igen érdekes gumimenedzsmentet fog eredményezni, de sok függ a rajttól, az első köröktől és az első etaptól, valamint attól, hogy mi lesz a futamon.”

 

„Idén volt pár verseny, ahol nem voltunk erősek. Nyilván ott lehettem volna a Q2-ben, de ezen a pályán valamiért nem vagyunk olyan gyorsak, mint más helyszíneken. Hasonlóra volt pár példa idén, és ezen a pályán valószínűleg sok olyan kanyar van, ami nem fekszik nekünk. Emiatt is kisebb a teljesítményünk, de ez még nem jelenti azt, hogy ne lehetnénk eredményesek. Az azonban biztos, hogy sokkal keményebben kell küzdenünk, de lehetséges, és Lando sokkal előrébb van, aki szerezhet pár fontos pontot a csapatnak, de nekem is ez a tervem.”

„Jelenleg kihívást jelent, hogy ezen a pályán a maximumot hozzam ki a gumikból és az autóból. Ez jól látható, így a lehetőségeink is korlátozottak, főleg ezek után. Magával az egyensúllyal azonban elégedett vagyok, és ez mindenképpen a jó hírek közé tartozik. Meglátjuk, hogy mi vár ránk vasárnap, de nem lesz egyszerű. Voltam már idén hátul, és sikerült felzárkóznom, szóval most is ez lesz a célom.”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Brazil Nagydíj promótere nem félti Interlagost az esetleges riói kihívótól
Következő cikk Hamilton érzelmes húrokat pengetett Brazíliában - videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország