Sainz: Dühös vagyok magamra...

Carlos Sainz felemás napot produkált a Ferrari volánja mögött, ugyanis a rajtnál kicsit visszaesett, majd vezetői hibát vétett, ám végül képes volt remek felépülést produkálni, melynek köszönhetően a 8. helyen intették le. A spanyol a hideg gumikon küzdött sokat.

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21, Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Carlos Sainz újabb pontokkal gazdagodott az Azeri Nagydíj leintése után, azonban a spanyol nagyon nincs kibékülve a saját teljesítményével, ugyanis a hideg gumikat nem tudta működésre bírni a kiállása után, ami miatt kicsúszott.

„Jelen pillanatban nyilvánvalóan nagyon dühös vagyok magamra, hogy újra nem sikerült egy teljes hétvégét összerakni, hiszen sokat szenvedtem. Az első gumik elég hidegek voltak a startnál és a bokszkiállás után, továbbá a második indulásnál, valamint a biztonsági autós újraindításnál is szenvedtem vele, hogy ráérezzek az elejére, emiatt gyakran blokkoltak (a kerekek).”

„Ez pedig sok pozícióba került nekem ma. Nyilvánvalóan a tempóval nem volt gondunk. Azt hiszem, hogy a tempó erős volt az egész hétvége során, akárcsak a versenyen mutatott teljesítmény, és habár nem értük el a Red Bull és a Mercedes szintjét, erős volt.”

Még több F1 hír:

„Szóval a pozitívum, hogy a tempó önmagában nagyon jó volt, az autó jónak érződött. De javulnom kell ezen a területen, a még nem felmelegített gumik érzésén” – tette hozzá a spanyol, aki négy ponttal gazdagodott az Azeri Nagydíjon.

Sainz a verseny középső szakaszán vezetői hibát vétett, a kerekei blokkoltak, ő pedig értékes időt veszítve kicsúszott a bukótérbe. A spanyol a mezőny végére jött vissza, ám a későbbi biztonsági autós szakasz lehetőséget biztosított neki a felzárkózásra.

„Amikor elhagytam a bokszot a keményeken, nagyon meglepődtem, hogy hiányzik a tapadás. Valójában az FP1-en keményeken mentünk, és akkor felmelegedtek, talán azért, mert a pálya is sokkal melegebb volt, szóval akkor nem volt gondunk vele.”

 

„Szóval a bokszkiállás után a tempók azonnal elment, én pedig szenvedtem a blokkolástól az autó elején. Aztán valószínűleg a 8-as kanyarban rosszul mértem fel a tapadást, kicsit talán veszítettem a koncentrációból, mert más dolgokon gondolkodtam.”

„Aztán későn fékeztem, illetve túl keményen, ami miatt blokkolt az első két kerék, szóval a menekülőút mellett döntöttem az ütközés helyett. Azt hiszem, úgy 20-25 másodpercet buktam a versenyen, leradíroztam az első gumikat, és nyilvánvalóan nagyon, nagyon mérges voltam magamra.”

Még több F1 hír:

„Aztán a felépülés onnan, azokkal a lejárt gumikkal, szóval az egész jó volt. De ahogy mondtam, az első kerekek blokkoltak a 2-es kanyarban a startoknál, aztán a 8-as kanyarban a keményeken is.”

„Szóval ez határozottan egy gyengeség, amellyel foglalkoznom kell, ami az autóhoz történő alkalmazkodáshoz köthető, hogy még jobban és kényelmesebben érezzem magam ezeken a hideg gumikon.”

Perez: Közel voltunk a verseny feladásához…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Ez volt a legkeményebb két verseny, mióta én vagyok a csapatfőnök”
Következő cikk Videó: Verstappen drámája és dühe az F1-es Azeri Nagydíjról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország