Sainz dühös Perez miatt: kirakták azt, aki megmentette a csődtől a csapatot

Carlos Sainz keserűen nyilatkozott barátjának, Sergio Pereznek a távozása után, szerinte Perez a Forma-1 politikai oldalának áldozatává vált, annak ellenére, hogy megmentette korábban a csapatot.

Carlos Sainz Jr., McLaren

Carlos Sainz Jr., McLaren

Mark Sutton / Motorsport Images

Szerdán jelentette be a távozását Sergio Perez a Racing Pointtól, majd másnap Sebastian Vettel érkezését is bejelentették, akitől a Ferrari válik meg a 2020-as szezon után.

Sergio Perez 2014-ben érkezett a Force Indiához, akik a tulajdonos, Vijay Mallya folyamatos jogi ügyei miatt egyre súlyosabb pénzügyi problémákkal találták szembe magukat, a csapat fennmaradáshoz pedig nagyban hozzájárultak Perez mexikói szponzorai.

Carlos Sainz keserűen nyilatkozott a Marca-nak barátja, Perez sorsáról:

„Checo esete ismét megmutatta, hogy a teljesítmény nem minden a Forma-1-ben. Pusztán a teljesítménye alapján nem lett volna semmi oka a Racing Pointnak arra, hogy elküldje, de az F1-ben más érdekek is érvényesülnek.”

„Szerintem borzalmas, ami Checoval történt. A csapat, amelyet megmentett a csődtől, amelyben annyira bízott végig, nem akarja vele folytatni a jövőt, pont, amikor már végre egy versenyképes autót adtak alá.”

Sergio Perez, Racing Point RP20, in his cockpit

Sergio Perez, Racing Point RP20, in his cockpit

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

„Nagyon dühös voltam, mert jó kapcsolatom van vele, és tisztelem pilótaként is. Ez újra emlékeztet mindenkit arra, hogy ez a sport ilyen, de ezt tudva is ezt választottuk, el kell fogadnunk ezt, de attól még botrány. Remélem, Checo talál magának egy olyan ülést az F1-ben, amely motiválja még.”

Sainz elmondta, hogy 2018-ban ő is hasonló élményen esett át a Renault-nál, ezért át tudja érezni Perez helyzetét.

„Nekem is voltak ilyen pillanataim a Forma-1-ben, olyan pillanatok, amelyek nagyon bizonytalanok voltak, tele politikával, amelynek semmi köze nem volt a pályán látott teljesítményhez. Én is voltam ebben helyzetben, és egyik pilóta sem szereti ezt.”

A Racing Point szerint Lance Stroll jövője sosem forgott veszélyben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Wolff az Aston Martin részvényeseként nagyon örül Vettel érkezésének
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: harmadik szabadedzés - Toszkán Nagydíj 2020 (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország