Sainz-cal remeklése sem feledtette a szombatot

Carlos Sainz jr. nehezen emésztette meg, hogy a szombati időmérőn alulmúlta az elvárásait, még a vasárnapi pontszerzés sem tudta kizökkenteni a spanyolt a szombati elszúrt időmérő utáni frusztráltságból

Mechanics on the grid with the car of Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A McLaren spanyol pilótája nagyon csalódott volt a szombati időmérő után, amely során már a második szakaszban kiesett, míg csapattársa beverekedte magát a Q3-ba. Sainz a 13. helyről rajtolva végül a hatodik helyen végzett, ellentétben Lando Norris-szal, számára a lehető legjobban alakult a biztonsági autós szakasz.

"Nem rossz a hatodik hely, ha azt nézzük, hogy a 13. helyről indultam. Nagyon jó volt a startom, a terveim között szerepelt gyorsan megelőzni a két Alfát. Azután a saját tempómat mentem, tudtam, hogy előttem lesznek, akik a lágyabb abroncs miatt hamarabb állnak majd ki. Az első kiállás után gyors köröket mentem, és aztán megnyílt a lehetőség a safety carnak köszönhetően. A hajrában Ricciardo nagyon erős volt, a keményeken nagyon gyors volt, azt viszont nem tudom, hogy mi miért nem voltunk képesek többre" - mondta az AS-nek nyilatkozó Carlos Sainz.

Még több F1 hír:

"Továbbra is egy kiállással számoltunk, de úgy gondolom, hogy ha úgy alakul, akkor sem lett volna más az eredmény. Az egyetlen gondunk, hogy a keményet nem teszteltük eléggé, nem tudtuk, mire számíthatunk" - mesélte a McLaren stratégiájáról Sainz. "A szezon közepén járunk, de már van néhány hatodik helyünk, ami nagyon jó, de a szombati kvalifikáció nagyon bántott, azt még ki kell deríteni, miért voltunk lassúak."

A hajrában Sainz Ricciardóva csatázott, és végül megtartott a pozícióját az ausztrállal szemben. A két versenyző a futam után váltott néhány szót. "Semmi extra nem volt, mindkettőnknek jó versenye volt" - mondta Sainz, akit arról is kérdeztek, hogy ezzel a pontszerzéssel eldőlt-e, hogy ki a McLaren első számú versenyzője. "Nem hiszem, hogy lenne első és második számú pilóta McLarennél, legalábbis addig, amíg nem a vb-cím a tét."


Legújabb videónkban Alberto Ascari tragikus élettörténetét dolgoztuk fel fantasztikus képekkel és magyar narrációval

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton úgy érzi, a biztonsági autó nélkül is nyerhetett volna
Következő cikk A Red Bull nem érti, Vettel mit akart abban a helyzetben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország