Sainz bebetonozta magát a Ferrarinál? Webber szerint a csapat hosszú távra tervezhet...
Carlos Sainz remek időmérős eredményt tudhat a háta mögött Portugáliában, hiszen legyőzte csapattársát, továbbá egyre jobban összhangba kerül a Ferrarival. Mark Webber szerint a maranellói alakulat hosszú távra tervezhet a két pilótával.
Carlos Sainz az egész hétvég során erős benyomást tett, hiszen már a szabadedzéseken látni lehetett, hogy erős tempóval rendelkezik, ám arra talán nem sokan gondoltak volna, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy legyőzze a kvalifikációk során remek teljesítményt nyújtó csapattársát.
A Ferrari azonban igyekezett biztosra menni, így a szerelők a spanyol autójára a lágy keverékű abroncsokat tették fel a Q2-ben, ez pedig azt jelenti, hogy Sainz hátrányba kerülhet a verseny első etapjában a futamon.
„Ezek a gumik hordoznak magukban némi hátrányt a versenyen, de ha jó startot tudok venni, illetve életben tudom tartani a gumikat, azt hiszem, hogy remek pontokért harcolhatunk” – jelentette ki a spanyol.
„Én jobban preferáltam volna a Q2-ben a közepeseket. Jó tempóm volt, és ha nem kerültem volna forgalomba a második nekifutásomra, biztonságban lettem volna. Azonban az első etap után a Q1-ben továbbra is rendelkeztünk egy szett lágy gumival, és úgy gondoltuk, jobb, ha nem vállalunk felesleges kockázatot.”
Carlos Sainz remek teljesítménye láttán sokan elismerésüket fejezték ki a spanyolnak, hiszen Leclerc köztudottan óriási tehetség, ráadásul már évek óta a Ferrarinál versenyez, ez pedig előnyt jelent a monacói számára.
„Biztos vagyok benne, hogy a Ferrari meg fogja tartania a két pilótáját még hosszú szezonokon keresztült” – jelentette ki Mark Webber. „A stabilitás az alapja a növekedésnek, és én úgy hiszem, hogy Sainz az az ember, akire szükségük van ehhez.”
„Ez okozhat Leclerc-nek némi fejfájást a jövőben” – tette hozzá az ausztrál pilóta, aki azok közé tartozik, akik habár számítottak a spanyol remek szereplésére, arra talán még ő sem gondolt, hogy időmérős körülmények között Sainz képes lesz már most legyőzni csapattársát.
Egy elképesztő onboard: ilyen egy rajt Monacóból Hunt legendás autójával! (videó)
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.