Sainz: „Az utóbbi évek legkeményebb csatája ez”

A McLaren is gőzerővel készül az utolsó négy versenyre, melyek eldöntik majd, hogy ki végez a harmadik helyen a konstruktőri pontversenyben. Az istálló két pilótája pedig már nagyon várja a soron következő megmérettetést Törökországban.

Sainz: „Az utóbbi évek legkeményebb csatája ez”

Egy hét kihagyás után itt az idő, hogy a Forma–1 ismét visszatérjen a versenypályára. A következő állomás Törökország lesz, ahol már kilenc éve nem járt a mezőny. A meglepetésre a naptárba kerülő Isztambul Park technikás és gyors, a pilóták pedig már alig várják.

A többségük viszont még nem ment itt F1-es autóval. A Mercedes és a Red Bull mögött a harc, amely leginkább lázba hozza a szurkolókat, az a harmadik helyért folyó versengés a csapatoknál. Négy futam van még hátra, és a Renault előnye csupán egy pont a McLaren és a Racing Point előtt.

Még több F1 hír:

„Az utóbbi futamokon sikerült fontos pontokat szereznünk, és a harmadik helyért zajló küzdelem nagyon kiegyensúlyozott” – mondta Carlos Sainz a törökországi utazás előtt. „Csak egy pont van köztünk és a riválisok között.”

„Nem emlékszem ennél szorosabbra a középmezőnyben az utóbbi évekből. Egyetlen lehetőséget sem hagyhatunk kihasználatlanul, és a hétvége minden egyes része fontos. Már pénteken mindent ki kell hozni az autóból, mert az sokat jelenthet a futamra.”

„Az év elején még senki sem várta, hogy itt fogunk versenyezni, de jó lesz ezen a pályán menni. Ez egy újabb új pálya lesz nekem és még sokan másoknak. Egy régebbi stílusú aszfaltcsíknak tűnik, ahol talán lesznek jó előzési lehetőségek” – bizakodik Sainz.

 

A csapattárs, Lando Norris is most fog debütálni ezen a pályán, Imolában pedig sikerült neki ismét pontot szereznie három nullázós futamot követően. „Már alig várom, hogy kipróbálhassam. Minden adott egy izgalmas itteni versenyhez.”

„Szórakoztató lesz a 8-as kanyart padlógázzal venni az idei autókkal. A középmezőnyben pedig hihetetlenül szoros a csata, csak egy pont van a három gárda között. Tudom, hogy a csapatban mindenki mindent belead majd, hogy a legjobbak lehessünk a hétvégén.”

„A pálya remélhetőleg több előzési lehetőséget biztosít majd, mint Imola, így talán lehetőségünk lesz a fontos pontok begyűjtésére” – mondta Norris.

Mivel a konstruktőri bajnoki cím sorsa már eldőlt, a hétvégén ráadásul nagy esély van arra, hogy Hamilton is bajnok lesz, így tényleg a három csapat versengése lehet a legizgalmasabb témák egyike a következő hetekben.

Hiába dolgoznak ellenszélben, a Mercedest ez csak motiválja

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

A járvány közepette történő versenyzés segített túlélni az F1-es csapatoknak
Előző cikk

A járvány közepette történő versenyzés segített túlélni az F1-es csapatoknak

Következő cikk

Schumacher: "Hamilton politikai szerepvállalása veszélyes az F1 számára"

Schumacher: "Hamilton politikai szerepvállalása veszélyes az F1 számára"
Hozzászólások betöltése