Sainz: az FIA kicsit elnéző volt Russell-lel az Amerikai Nagydíjon

A spanyol úgy véli, az előző futam rajtját követő ütközésük után versenytársa nem kapott elég kemény büntetést, miután bevágott elé és véget vetett a futamának.

Carlos Sainz, Ferrari

Carlos Sainz a pole pozícióból vághatott neki az Amerikai Nagydíjnak, de nem tartott sokáig a versenye. Max Verstappen a rajtnál azonnal elhúzott mellette, és amikor bevágott volna mellé, hogy visszaszerezze pozícióját, George Russell megütötte oldalról érkezve.

A Ferrari oldaldoboza az ütközés során annyira megsérült, hogy a spanyolnak ki kellett állnia, miközben Russell egy öt másodperces büntetést kapott, de így is az ötödik helyen ért célba, a W13-as első szárnyának sérülése ellenére.

Sainz úgy véli, versenytársának nagyobb büntetést kellett volna kapnia, de nagyra értékelte, hogy a Mercedes pilótája a parc ferméből egyenesen a Ferrari garázsába ment a leintés után és bocsánatot kért tőle.

„Természetesen mindig tiszteletreméltó az ilyen reakció, ezt mindig nagyra értékelem. Ez persze nem azt jelenti, hogy boldog vagyok. Úgy gondolom, hogy az FIA egy kicsit elnéző volt vele szemben“ - mondta Sainz a Motorsport.com-nak.

Még több F1 hír:

A spanyol megerősítette azt, amit az austini verseny után is megpendített, miszerint nem igazán tehetett semmit az ütközés ellen, hiszen csatában volt Verstappennel az első helyért, amikor Russell belehajtott a Ferrariba.

„Az ilyen jellegű incidensre inkább a középmezőnyben számít az ember, amikor sok autó van körülötted. De az élen még nem nagyon láttam ilyen esetet előfordulni. Ezért voltam annyira csalódott a verseny után. Természetesen elfogadtam George bocsánatkérését, de nem nagyon tehettem semmit“ - mondta a maranellóiak pilótája.

„Ez volt a szezon egyik legkeményebb pillanata. Nagyon kiábrándító, mert addig tökéletes hétvégét teljesítettünk. Frusztráló, ha a versenyed tönkremegy valami olyasmi miatt, amit nem tudsz befolyásolni. Idén ráadásul már volt néhány ilyen eset, ami különösen idegesítővé teszi“ - fogalmazott Sainz.

„De ez már csak így megy a motorsportban és az életben is, nehéz időszakokon mész keresztül, máskor pedig könnyebbeken. Úgy tűnik, hogy idén minden megtörténik velem, ami megtörténhet. Remélem ez a következő idényben megváltozik“ - bizakodott a spanyol.

Sainz azt is elismerte, megkönnyebbülés számára, hogy a balsikerű hétvége után ilyen gyorsan lehetősége nyílik a javításra és a csalódottság elfeledtetésére.

„Annál jobb, minél hamarabb érkezik az újabb kihívás az ilyen verseny után, mert mindig azon rágódsz, mi lehetett volna, mindig visszagondolsz a futamra és megnézed, hol végezhettél volna. Szerintem nagy esélyünk volt azon a hétvégén. Jobb, ha ezt a balszerencsés szériát idén lezárom“ - tette hozzá a pilóta.

 

Hangsúlyozta, az austini teljesítménye így is az egyik legbiztatóbb eredménye volt, amivel bizonyította, hogy száraz körülmények között is képes megszerezni a pole pozíciót Max Verstappen és Charles Leclerc előtt.

„A tény, hogy megvan a sebességem, sokkal nyugodtabbá tesz. Az, hogy a nehéz szezonkezdet után sikerült felépítenem magam, és rátalálnom a megfelelő vezetési stílusra, összhangba kerülni az autóval és a beállításokkal és harcolni tudok Charles vagy Max ellen, az mindenképpen jó.“

„Most, hogy sikerült legyőznőm őket a pole pozícióért folytatott küzdelemben, megnyugtató érzés. Ha belém ütköznek, vagy bármilyen okból kifolyólag kiesek a versenyen, az frusztráló, de nem sokáig, ha tudom, hogy megvan a sebességem. A sport általában előbb-utóbb visszaadja azt, amit elvesz tőled. Éppen ezért a pozitívumokat ragadom meg“ - mondta a spanyol.

Íme, a 2022-es F1-es Mexikói Nagydíj menetrendje – óraállítás mellé éjszakai program!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Svarcman a Forma-1-es jövője érdekében minden kapcsolatot megszakított Oroszországgal
Következő cikk Hamilton még nem szabta meg, mikor lesz vége a pályafutásának

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország