Sainz az első helyről indulhat, de nem boldog az óriási lemaradás miatt
Carlos Sainz az első helyről indulhat majd vasárnap Spában, azonban a Ferrari spanyolja így sem teljesen elégedett a szombati nappal, látva a Red Bull tempóját.
Carlos Sainz ugyan hat tizeddel kikapott a Belga Nagydíj kvalifikációján Max Verstappentől, a holland büntetése miatt holnap mégis a pole-ból indulhat. A legnagyobb ellenfele szombaton a másik Red Bull-lal versenyző Sergio Perez volt, aki azonban nem tudta megverni a spanyolt.
„Jó volt, örülök, hogy a pole-ból indulhatok, azt viszont nem jó látni, hogy Max és a Red Bull ennyivel gyorsabb, szóval ezen javítanunk kell, de az pozitív, hogy előröl indulhatunk. A kivezető kör nehéz volt a szélárnyékozás miatt, nekem nem volt, aztán az élre kellett állnom” – mondta.
„Elég érdekes volt, de nagyon nem jó látni, hogy ekkora a hátrányunk a Red Bull-lal szemben, de holnap mindent megpróbálunk és a legjobbunkat adjuk” - tette hozzá a Ferrari spanyol pilótája, aki másodjára indulhat úgy, hogy ő áll az első rajtkockában idén.
Csapattársa, Charles Leclerc és a bajnoki éllovas Max Verstappen tehát a mezőny végéről próbál majd felzárkózni, így Sainz számára vissza nem térő lehetőség lehet a futamgyőzelemre, amennyiben maga mögött tudja tartani Sergio Perezt és a többieket.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.