Sainz: "Az autó olyan, mint vártuk”

Bár a Ferrarihoz frissen csatlakozó Carlos Sainznak nincs viszonyítási alapja tavalyról, a spanyol versenyző szerint az olaszok idei autóját nem nehéz vezetni. Sainz összegezte eddigi benyomásait.

Carlos Sainz Jr., Ferrari

Carlos Sainz Jr., Ferrari

Mark Sutton / Motorsport Images

Hamarosan kiderül, előrébb tudott-e lépni a rajtrácson a Ferrari tavaly óta. Miközben a szurkolók a tavalyi csúfos szereplés után előrelépést várnak, a maranellóiak igyekeznek csitítani az elvárásokat.

„Eddig azt láttuk az autótól, amit vártunk. Elégedett vagyunk azzal, amennyire a szimulátorban kapott adatok visszaköszöntek a pályán” – nyilatkozta Carlos Sainz az El Mundo Deportivónak. 

Még több F1 hír:

„Van egy képünk arról, hol vannak a többiek. A Red Bull nagyon erősen kezdett, de szerintem a McLaren is elől lesz: egy erősebb motorral az autó aerodinamikája is javulni fog. Az Alpine szintén nem rossz. Várnunk kell egy kicsit, hogy lássuk, hol áll a Ferrari.”

„A teszt többé-kevésbé úgy zajlott, ahogy azt vártam. Nagyon türelmetlen voltam, de tudtam, hogy ez Bahreinbe érkezve mérséklődni fog. Annyira a munkára összpontosítottam, hogy nem volt időm azon agyalni, hogy ez az első ferraris tesztem.”

„A célom a tanulás és az adatgyűjtés volt. Mivel nem ültem a tavalyi autóban, nem tudok párhuzamokat vonni. Az már önmagában pozitív, hogy Leclerc-nek nincsenek negatív érzései az idei autóval kapcsolatban.”

„A bahreini körülmények mindenkinek nagyon nehezek voltak. Nem mi voltunk az egyetlenek, akik szenvedtek a vezethetőséggel. Egyelőre nem láttam elérkezettnek az időt arra, hogy az autó határait feszegessem” – zárta Sainz.

Ez lehet Alonso gyenge pontja idén?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Verstappen elmagyarázta, mit csinált a Mercedes a teszteken
Következő cikk Édesapja előtt tiszteleg Mick Schumacher az új sisakfestésével! (képek)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország