Sainz arról, hogy készen áll-e a versenyzésre: „Valószínűleg nem...”

Carlos Sainz az idei szezontól a Ferrari csapatát erősíti, a hétvégén pedig sor kerül az első éles bevetésére versenykörülmények között. A spanyol a korlátozott tesztnapok miatt azonban egyelőre nincs kibékülve az autóval.

Sainz arról, hogy készen áll-e a versenyzésre: „Valószínűleg nem...”

Carlos Sainz és a Ferrari szereplését övezi talán a legnagyobb bizonytalanság az idei szezon rajtja előtt. Habár a hírek szerint a maranellói gárda sokat javított az erőforrás teljesítményén, a szakértők úgy vélik, hogy továbbra sem lesznek harcban a dobogós helyezésekért.

A másik kérdéses pont a spanyol pilóta szereplésével kapcsolatos. Sainz már bizonyított a McLarennél, hogy ideális körülmények között rendkívül versenyképes, azonban a Ferrarinál ez a saját bevallása szerint még koránt sincs így.

Még több F1 hír:

„Annyira vagyunk felkészültek, amennyire csak lehetünk. Ez csak három nap volt, ami nagyon rövid. Szerencsére sikerült kihoznunk a legtöbbet a tervezett programból” – jelentette ki Carlos Sainz a Bahreinben megtartott médiaeseményen, akit aztán arról faggattak, hogy készen áll-e a versenyzésre.

„Valószínűleg nem. De tudod, az elérhető lehetőségekből úgy gondolom, hogy remek munkát végeztünk a tél során. Sokat szimulátoroztam, a három nap pedig rendben ment. Bárcsak több kilométert tudtam volna megtenni az autóval, bárcsak a téli teszt hosszabb lett volna, mint amilyen volt, de mindent egybevetve úgy érzem, hogy készen állok az indulásra.”

Sainz azt is kifejtette, hogy sokat segít neki, hogy az elmúlt hat év során három csapatnak is versenyzett, de a Ferrari nagyon befogadó volt, az autót jónak érzi, de azt nem tudta megmondani, hogy mikor fogja igazán otthonosan érezni magát az autó volánja mögött.

Hamilton a Vatikánt kritizálja...

megosztás
hozzászólás
George Russell: Ha majd visszanézek, azt mondhatom, hogy büszke vagyok
Előző cikk

George Russell: Ha majd visszanézek, azt mondhatom, hogy büszke vagyok

Következő cikk

Alonso nem érti a korára vonatkozó kérdéseket: A világbajnok 36 éves, aki uralja a Forma-1-et

Alonso nem érti a korára vonatkozó kérdéseket: A világbajnok 36 éves, aki uralja a Forma-1-et
Hozzászólások betöltése