BRÉKING

Sainz amatőr hibát vétett és még Verstappen is megelőzte a mezőny végéről

A Toro Rosso spanyol versenyzője valószínűleg az idei leggyengébb teljesítményét nyújtotta Japánban, de még így is pontszerző lett.

Carlos Sainz Jr. a 10., addig Max Verstappen a mezőny hátsó részéről rajtolván a 9. helyen ért célba. A holland ismét kiváló teljesítményt nyújtott, főleg azok után, hogy az időmérőt technikai gondok miatt nem tudta befejezni szombaton, majd kapott egy 3-helyes rajtbüntetést.

Ugyanez már nem mondható el a Toro Rosso spanyol újoncáról, aki egy amatőr hiba nélkül jobb versenyt is futhatott volna. Történt ugyanis, hogy a pit bejáratánál egyszerűen nekihajtott a bójának a versenyző, akinek az autóján első orrkúpot kellett cserélni.

„Ez egy nagyon intenzív verseny volt számomra, ami jobban is sikerülhetett volna. Képesek lehettünk volna elkapni a Lotust, ha kijön számunkra a lépés a két etapban, és nem történik meg velem az, amire egy pillanatra sem gondoltam ezelőtt.” – fogalmazott Sainz.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Alonso immáron abban sem biztos, hogy jövőre is a Forma-1-ben versenyez-e! Süllyed a hajó? fotó:dppi Fernando Alonso - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. szeptember 27.

A spanyol elmondása szerint csak egy ütközést (Pastor Maldonado) akart elkerülni, de végül nem úszta meg a dolgot, és az első szárnya megsérült.

Sainz elismerte, amikor elment mellette a csapattársa, nem tudott mit kezdeni a volán mögött.

„Nem, nem tudtam mit kezdeni abban a helyzetben, és a csapat figyelmeztetett a gumik állapotára. Így már lehetetlen volt az, hogy előrébb végezzek, és az volt a fontos, hogy az autót haza vigyem.”

„Úgy vélem, hogy a hiba nélkül a legjobb 8-ban zárhattam volna ma, mert ez tényleg lehetséges volt a tempónk alapján. Az én hibám volt, amit sajnálok, mert a csapat mindent megtett és több pontot kellett volna szereznünk. A következő versenyem jobb lesz.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes majd kiugrik a bőréből örömében: a japán győzelemmel visszatértek az élre!
Következő cikk Ha a McLaren elnökén múlik, akkor Alonso-Button páros lesz jövőre is a csapatnál!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország