Sainz: Aggódunk a Renault és a Racing Point miatt…

A McLaren versenyzője, Carlos Sainz pozitívan értékelte az orosz nagydíjhétvége pénteki napját, hiába törte meg a kocsiját az első edzésen. Viszont azt is elmondta a spanyol, hogy aggódnak a Renault és a Racing Point miatt, mivel erősnek tűnnek.

Carlos Sainz Jr., McLaren in the press conference

Mark Sutton / Motorsport Images

Carlos Sainz az első szabadedzéssel nem lehetett teljesen elégedett, hiszen a 7-es kanyarnál eltalálta a falat, így korán véget ért számára az FP1. A második szabadedzés viszont már sokkal jobban alakult a spanyol szempontjából, aki a szerelőitől bocsánatot is kért a történtek miatt.

„Az első szabadedzés elején volt egy kis problémám, a pálya koszosabb volt, mint gondoltam, ezért megpördültem, ami egy kis stresszt okozott a mérnököknek és a szerelőknek, akiktől ezúton is szeretnék bocsánatot kérni.”

Még több F1 hír:

„A második szabadedzés már problémáktól mentesen zajlott, jól tudtuk végrehajtani a programunkat, a kocsi is jól ment, tehát nagyon örülök, hogy így sikerült visszatérnünk az FP2-n.”

Természetesen az incidens miatt sok időt vesztett a McLaren-pilóta az első szabadedzésen, ennek kapcsán pedig elismerte, hogy kellett egy kis idő, amíg újra megtalálta a ritmust, azonban végül minden jóra fordult.

„A balesetem kicsit hatással volt a FP2 elejére is, mert vissza kellett zökkennem a ritmusba. De örülök, hogy sikerült visszahoznom az elvesztett időt” – tette hozzá.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

Sainz azt is elmondta, hogy a csapattal az autó megértésén dolgoztak, illetve kisebb egyensúlygondokkal is küzdöttek. Ezzel együtt pozitívan értékeli a pénteki napot, viszont kiemelte, hogy figyelniük kell a Renault-ra és a Racing Pointra, hiszen erősnek tűnnek Szocsiban.

„Pozitívan értékelem a napot, hiszen hiába hagytam ki az első edzést, jó pozícióba tudtuk kerülni az FP2-n. Pozitívnak kell lennünk, azonban kicsit aggódunk a Racing Point és a Renault miatt, akik mint mindig, úgy most is erősek. De mindent össze tudunk rakni ahhoz, hogy jó időmérőnk legyen holnap” – zárta a spanyol.

Hamilton: Borzalmas volt az első szabadedzés…


Az F1 2020 speciális kiadást szentelt a legendás hétszeres világbajnoknak, Michael Schumachernek, aki Spában, a Jordan 191-es autóval mutatkozott be a Forma-1-ben. Egy kör a legendás aszfaltcsíkon, a legendás autóval.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen: Az autó rögtön rendben volt, de van hova javulni…
Következő cikk Racing Point: Vettel elvesztette a mágiáját, de…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország