Sainz aggódna Vettel helyében

Carlos Sainz szerint Charles Leclerc spái sikerével Sebastian Vettel győzelmi kényszerbe került, ha nem akar második számú pilóta lenni a Ferrarinál. Sainz aggódna a német helyében.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Ferrari idén már többször is közel került az első futamgyőzelemhez, ám a Scuderia híveinek végül a Belga Nagydíjig kellett várniuk az első 2019-es sikerre. A győzelmet Charles Leclerc szállította, aki a belga hétvégén túlteljesítette négyszeres világbajnok csapattársát. A monacói pályafutása első futamgyőzelmével komoly súlyt helyezett Sebastian Vettel vállára, akinek amúgy is nagyon kemény szezonja van.

A németet sok kritika érte eddig is, a belga versenyen pedig Leclerc segítőjévé lépett vissza. Korábban Nico Rosberg jegyezte meg, hogy Vette viselkedése inkább hasonlított Rubens Barrichellóra, mint Michael Schumacherre, és Carlos Sainz is azon a véleményen van, hogy Vettelnek iparkodnia kell, ha nem akar második számú pilóta lenni a Ferrarinál.

Még több F1 hír:

"Ha Vettel helyében lennék, aggódnék a vasárnapok miatt Leclerc mellett. Szombaton egy fiatal még legyőzhet, de Leclerc-nek megvan az a ritmusa, ami miatt vasárnap is aggódnia kell" - jelentette ki Sainz a Marcának nyilatkozva. A spanyol saját csapatán belül nagyon elégedett a felállással, Lando Norrist kiváló csapattársnak tartja.

"Csapattársakként nem is kérhetnénk többet, mint a jelenlegi helyzet. Nagyon jól dolgozunk együtt, tiszteljük egymást" - mondta Sainz, aki beszélt a Renault-ról is, ahol jövőre Esteban Ocon váltja Nico Hülkenberget. "Már tavaly is le akarták igazolni, hogy legyen egy francia versenyzőjük, de az meglepett, hogy Hülkenberggel nem hosszabbítottak. Az első versenyeken nem tudott előnyt szerezni Ricciardóval szemben" - vélekedik a spanyol.


43 esztendővel ezelőtt ezen a bizonyos napon szenvedett súlyos égési sérüléseket Niki Lauda, aki azonban pár héttel később a csodával határos módon visszatért, és folytatta a harcot a világbajnoki címért.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes: Ezért volt hosszú Hamilton belgiumi kiállása
Következő cikk Hivatalos: Monza szerződést hosszabbított a Forma-1-ben, és debütál a DTM-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország