Sainz aggódik: az új F1-es autók veszélyeztetik az egészségünket

Az idei év gyökeres változásokat hozott a Forma-1-ben, hiszen a csapatoknak új aerodinamikai szabályok mentén kellett kialakítaniuk új konstrukcióikat. A Ferrari versenyzője rávilágított ennek a sötét oldalára.

Carlos Sainz, Ferrari F1-75

Carlos Sainz, Ferrari F1-75

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A száguldó cirkusz irányítói annak reményében szabták át a szabálykönyvet 2022-től, hogy a nézők izgalmasabb versenyeket láthatnak majd, a pilóták számára pedig könnyebb lesz az előzés, így látványosabbá válik a pályán vívott csata.

A módosítások egyik fő hozadéka, hogy visszahozták a királykategóriába az '80-as években száműzött ground effect technológiát, aminek mellékhatásaként már a szezon előtti teszteken jelentkezett a versenyzők számára rendkívül kellemetlen delfinezés.

Az alakulatok a magasabb leszorítóerő kedvéért alacsonyabb és jóval merevebb padlólemezeket és kialakítást alkalmaznak, aminek egyenes következménye, hogy az autó által korábban elnyelt energia nagy része a pilótát terheli.

Még több F1 hír:

Carlos Sainz Jr. emiatt aggodalmának adott hangot, hogy ez hosszú távon a versenyzők egészségére is káros hatással lehet. A spanyol pilóta a Miami Nagydíjon folyamatos nyakfájással küzdött, miután a második szabadedzésen balesetet szenvedett.

„Nincs szükségem szakértői tanácsokra ahhoz, hogy megállapítsam, még tíz évet eltölteni egy ilyen autóban nagyon megterhelő lesz. Sokat kell dolgozni a konstrukciók mobilitásán és rugalmasságán“ - vélekedett a Ferrari versenyzője.

„Erős vagyok és az egyik legfittebb versenyzőnek tartom magam, soha nem küzdöttem még Forma-1-es versenyen, de hosszú távon mindannyiunk érdekében meg kell vizsgálnunk, milyen lehetőségeink vannak.“

„Pilótaként nem szeretünk az egészségünk megőrzéséről beszélni, mert nem szeretnénk, hogy gyengének lássanak minket. Viszont, el fogunk jutni egy olyan pontra, mikor az FIA-nak bele kell avatkoznia a biztonsági kérdésekbe“ - mondta Sainz.

Még több F1 hír:

A mezőny számára különösen nagy kihívást jelenthet majd a monacói pálya, amely egyébként is huplijairól és egyenetlen aszfaltjáról híres, ami felerősítheti az autók pattogásának mértékét.

„Már Miamiban vagy Imolában is voltak olyan kerékvetők, bukkanók, amelyek keményen megviselték a karosszériát. El kell gondolkodnunk azon, mekkora áldozatot kell hoznia egy versenyzőnek az egészségét illetően Forma-1-es karrierje során egy ilyen filozófia mentén kialakított autóval“ - szögezte le a spanyol.

„A szabályok nagyszerűek, pontosan azt hozzák, amit vártak tőlük, de vajon rendben van-e, hogy a versenyzők háta és nyaka ennyire megsínyli az új konstrukciókat. Ez egy olyan kérdés, amit az F1-nek át kell gondolnia“ - tette hozzá a pilóta.

Íme, a 2022-es Forma-1-es Spanyol Nagydíj menetrendje – jön a „fejlesztések hétvégéje”!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Őrségváltás a Mercedesnél? Wolff csak mosolyogni tud rajta
Következő cikk Bronzszoborral tiszteleg a McLaren Lauda előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország