Sainz: A szurkolók is azt akarják, hogy én győzzek Spanyolországban

A Forma-1-es csapatok a jövő hétvégén Spanyolországba utaznak, hogy teljesítsék a szezon hatodik nagydíját. Carlos Sainz számára pedig hazai futam következik. Sainz az AS.com-nak adott interjúban arról beszél, mennyire vágyik a győzelemre.

Carlos Sainz, Ferrari F1-75, Sergio Perez, Red Bull Racing RB18, Valtteri Bottas, Alfa Romeo C42

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A spanyol reméli, hogy minél hamarabb maga mögött hagyhatja hullámzó formáját és szerencséjét. Miamiban már megtette az első lépést azzal, hogy megszerezte a harmadik helyet, és így a dobogón végzett. Sainz reméli, hogy Barcelonában két hellyel előrébb végezhet.

„Egyedülálló lenne, mert ez lenne az első, és a hazámban lenne. Ezért dolgozom minden nap, és igyekszem minél hamarabb odaérni. A szurkolók is azt akarják, hogy győzzek, de én vagyok az, aki a legjobban akarja” - magyarázta az interjúban.

Még több F1 hír:

Nagy kérdés azonban, hogy a Ferrari miként menedzselné a futamot, ha Sainz valóban esélyes lenne a győzelemre és mögötte esetlegesen pont csapattársa, a bajnokságban éllovas Charles Leclerc helyezkedne el. A Ferrari történelme során szinte mindig kinevezett egy vezért csapaton belül, amely idén a monacói lehet az eredmények alapján.

A Ferrari a hírek szerint Spanyolországban néhány fejlesztéssel rukkol elő, amelyeknek Sainz és Charles Leclerc autóinak teljesítményén kell javítaniuk. Ugyanakkor azonban úgy tűnik, hogy a Red Bull Racing is készül egy-két újítással, ezért egy újabb izgalmas versenyhétvégének ígérkezik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rá sem lehet majd ismerni az Aston Martinra Barcelonában
Következő cikk Hamiltont nem lepi meg a tehetséges amerikai versenyzők hiánya az F1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország