Sainz a Renault-t megnézve bízik a Ferrari visszazárkózásában

A Ferrarinál 2021-től versenyző Carlos Sainz hiszi, hogy az olasz csapat meg tudja fordítani jelenlegi gyenge formáját, és a Renault-t nevezte meg példaként, hogy mit lehet ilyen téren elérni.

Carlos Sainz Jr., McLaren

Carlos Sainz Jr., McLaren

Andy Hone / Motorsport Images

A Ferrarinak ez volt évek óta az egyik legrosszabb futama. Charles Leclerc és Sebastian Vettel a 13. és 14. helyre kvalifikálták magukat, a problémamentes futamon pedig ugyanezen helyeken is értek célba, csak Vettel került előrébb.

Az egész évben meglévő egyenesbeli tempó hiánya Spában még inkább kirajzolódott, hiszen a szintén Ferrari motort használó Haas és Alfa Romeo is szenvedett.

Még több F1 hír:

Carlos Sainz Jr., aki Vettelt váltja jövőre, elismerte, hogy sok dolga lesz jövendőbeli csapatának, viszont felhozta a Renault csapatát példaként, akiknek az utóbbi években sikerült javítani az erőforráson, és ez mutatja, hogy előre lehet lépni ezen a téren.

„Most a Ferrari a legelső, aki nem boldog ezzel a helyzettel. Egyértelműen látni lehetett, hogy szenvedtek. Viszont nemcsak a motorral volt gondjuk, hanem az autó tapadásával is. Amikor ennyi erőt veszítesz egyik évről a másikra, ami egyébként nem megszokott az F1-ben; helyette inkább azt várod, hogy marad a teljesítmény vagy nyersz is egy kicsit, de ha ennyi motorerőt buksz, akkor tudni fogod, hogy Spában gondjaid lesznek.”

„Nagyon fura a Ferrarit ilyen hátul látni, de az első futamok után már nem is annyira meglepő, mivel látható volt, hogy sokat veszítettek az egyenesekben. A jövőbeli esetleges felzárkózásról Sainz elmondta, hogy valóban hatalmas ugrásra lesz szüksége az olaszoknak motorfronton.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39, Charles Leclerc, Ferrari SF1000, and Romain Grosjean, Haas VF-20

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39, Charles Leclerc, Ferrari SF1000, and Romain Grosjean, Haas VF-20

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

„Tudom, hogy mennyire nehéz ez, hiszen a Renault-nak három évbe telt, és a Honda is sokáig küzdött ezzel. A tény, hogy a Renault már majdnem odaért, közel a Mercedeshez, viszont megmutatja, hogy lehetséges feljönni.”

„Számomra, ha van olyan csapat, amelynek megvannak a létesítményei, a forrásai, a rengeteg tesztpadja, ahol a motort lehet futtatni, na az a Ferrari. Biztos vagyok benne, hogy a gyárban mindent beleadnak most, és remélhetőleg mire odakerülök, már fejlődtek valamennyit. Utána közösen megtehetjük majd a következő lépést” – bizakodott kicsit Carlos Sainz.

Mivel 2021-re nemigen lehet majd komoly fejlesztéseket elvégezni az autón, könnyen lehet, hogy Sainz kívánsága nem fog megvalósulni, és jövőre is hasonló szenvedés vár majd a Ferrarira. Hiába próbál továbbra is ködösíteni Mattia Binotto, az is egyértelmű, hogy a motortrükk elvesztése miatt került ilyen hatalmas hátrányba a csapat.

Bottast már frusztrálja Hamilton időmérős fölénye.


A Ferrari rövidfilmje Leclerc-rel a főszerepben!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamiltont Boseman lesújtó halálhíre után az akarat vitte tovább
Következő cikk Binotto: Csalódottak és mérgesek vagyunk!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország