Sainz a Red Bull befolyását nem értékeli negatívan

Carlos Sainz elmondása szerint nem csinál ügyet abból, hogy a Red Bull a jövőben is kézben tartja a pályafutását az F1-ben - a spanyol úgy érzi, sokkal tartozik a csapatnak.

A szezon korábbi szakaszában komoly feszültség alakult ki Sainz és a Red Bull vezetősége között, ugyanis a spanyol nyíltan elárulta, hogy előre akar lépni, de akkor még úgy tűnt, a csapat megakadályozza, hogy átmenjen a Renault-hoz.

Azonban a 2018-as erőforrásokat körülölelő tárgyalások lehetőséget teremtettek a számára, és egy évre a bikák kölcsönadták a gyári Renault-nak.

Sainz exkluzív interjút adott a Motorsport.com eheti GP Gazette-jében, és elmondta, hogy mindezzel semmi gondja sincs.

"A Red Bull nélkül ma nem lennék az F1-ben, és a Red Bullnál nem is tudnám megtenni azt a lépést, amit most megtehetek, vagyis hogy a Renault-hoz mehetek." 

"Bizonyos szempontból megértem ahogy kezelnek minket, és igazából a kezükben vagyok, ahogy az elmúlt hónapokban is a kezükben voltam, és tökéletesen megbirkóztak vele."

"Emiatt nagyon hálás vagyok, és ezt már kifejeztem Helmut Marko felé is."

Sainz pozitívumként látja, hogy egyre közelebb kerül az élmezőnyhöz.

"A Toro Rossónál sosem voltam frusztrált. Szerintem az idei eredményeim ezt be is bizonyítják. Egy frusztrált versenyző sosem ért volna el olyan eredményeket, mint én."

"Csak ambiciózus vagyok, szerintem nagyon ambiciózus, és a Red Bull ezt akarja látni a versenyzőiben, ahogy bennem is látni akarták."

"Mostantól kezdve, a júniusi helyzet után, mindent a Red Bullra hagytam, és pontosan a lehető legjobbat tették a számomra és a maguk számára."

"Ezért is leszek mindig is hálás nekik. Ők boldogok, én boldog vagyok, és még mindig egy Red Bull srácnak tartom magam."

Sainz úgy érzi, egyszerűen csak ideje volt már három év után előrelépni, hiszen a Toro Rosso az újoncoknak kialakított istálló. 

"Szerintem a Toro Rossót azért hozták létre, hogy helyet adjanak a fiatal versenyzőknek, hogy ezáltal elég tapasztalttá váljanak, és beugorhassanak a Red Bullba."

"Én sosem kaptam meg a lehetőséget, hogy beüljek a Red Bullba, de egy másik lehetőség jött ugyanazzal a motorral, akivel kapcsolatban állnak, és a végén ezt a döntést hozták meg."

"Ez jó nekem, jó nekik, és jó a Renault-nak."

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Carlos Sainz Jr.
Csapatok Toro Rosso , Renault F1 Team
Cikk típusa Motorsport.com hírek