Sainz a „nagyon zűrös” nyitónap ellenére is mosolyog

Carlos Sainz mosolygósan szállt ki az autójából az austini első napot követően, bár a Ferrari versenyzője azt is elmondta, hogy a forgalom és a magas hőmérséklet miatt a dolgok „nagyon zűrössé” váltak a pályán.

Carlos Sainz Jr., Ferrari

Mark Sutton / Motorsport Images

A spanyol az első edzésen még ötödik lett márkatársa, Charles Leclerc mögött, délutánra viszott némileg visszaesett és csak a kilencedik lett, de elmondta, hogy mindez miért történt, és hogy a pénteken tapasztalt kihívások miért üthetik fel a fejüket szombaton is.

„Mosolygom, mert igazán élveztem a körözést, remek vezetni ezen a pályán, és minden egyes kör örömmel tölt el. Az FP1-en az autó beállítása kissé nehézkes volt a bukkanók miatt, aztán a második edzésre sikerült javítani rajta egész sokat, tehát elégedettebb voltam, bár ezt a tabella nem mutatja.”

„A harmadik szektorom nem sikerült jól és a forgalomba is kerültem.” Érzése szerint a forgalom még később is problémát okozhat majd a pilótáknak. „Ezek nyilván érzékeny autók a szélre és a piszkos levegőre, ezért sok hely kell két kocsi között.”

Még több F1 hír:

„Ha pedig akkora dugóval találod szembe magad, mint én az utolsó szektorban, nem beszélve arról, hogy az abroncsok addigra már túlmelegednek, hogy mennyire meleg van, szóval nagyon zűrös lehet minden.”

Leclerc pozitívan értékelte a Ferrari tempóját, hiába volt egy nagy kicsúszása még az első edzésen. „Az FP1 igazán jól sikerült, főleg a kevés benzines menetek. Aztán délután már nem ez volt a helyzet, de akkor meg megtankolva voltunk jobbak, és ez a legfontosabb vasárnapra nézve.”

„Még mindig hiányzik egy kicsi itt-ott, de ez egy óriási kihívást jelentő helyszín, és meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt az időmérő és a futam között.” A vörösöknek csak 7,5 pont a hátrányuk a McLarennel szemben, de eddig a wokingiak is erősnek tűntek.

„Elképesztően közel vagyunk, de ez már az év eleje óta így van. Mindent tökéletesen kell csinálnunk, ha le akarjuk őket győzni, és a szezon végéig kiegyensúlyozottan kell hoznunk a teljesítményt” – zárta gondolatát Leclerc.

Ricciardo jót poénkodott Verstappen társaságában

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonsónak mindkét edzésen problémái adódtak
Következő cikk Az Alfa megbeszélte Giovinazzival a törökországi csapatutasítást

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország