Sainz: A McLarennel számolni kell a jövőben!

Carlos Sainz pályafutása talán eddigi legnagyobb kihívásával néz farkasszemet, miután két év McLarennél töltött idő után engedett a Ferrari hívó szavának. A spanyol most arról nyilatkozott, hogy a wokingi alakulat meghatározó erő lesz a jövőben.

Carlos Sainz Jr., McLaren

Carlos Sainz Jr., McLaren

Steven Tee / Motorsport Images

Carlos Sainz helyét a McLarennél az a Daniel Ricciardo veszi át, aki két évvel ezelőtt a Renaultnál kiszorította őt a csapatból. A felállás most némileg változott, hiszen Sainz a saját döntése nyomán hagyja ott a wokingi alakulatot, hogy csatlakozzon a Ferrarihoz, azonban hogy ez mennyire bizonyul jó döntésnek, talán csak hónapok múlva derül ki.

A McLaren ugyanis jövőre Mercedes motorral fog rajthoz állni, amely talán lehetőséget teremt számukra, hogy újra a győzelemért harcoljanak, ráadásul új szélcsatornát építenek, valamint a csapathoz érkező befektetők révén az anyagi háttér is biztosítva lesz.

„Még mindig sokat kell előrelépni az autó teljesítményét illetően” – kezdte összegzését Sainz azzal kapcsolatban, hogy a McLaren a következő években mit érhet el. „Körönként még mindig veszítenek egy másodpercet a Mercedeshez képest. ”

Még több F1 hír:

„A másik oldalról viszont úgy gondolom, hogy a csapat nagyon szépen formálódik 2022-re, amikor a nagy szabályváltozások bekövetkeznek. Úgy gondolom, készen fognak állni, hogy jól fussanak” – folytatta Sainz a Motorsport.com közlése szerint. „Egy olyan erő lesz, amivel számolni kell a jövőben.”

Amikor Sainz 2018-ban csatlakozott a csapathoz, nem voltak nagyok az elvárások. A spanyol elmondta, hogy rendkívül mélyről kellett felépíteniük a csapatot.

 

„2018-ban a nulláról indultunk, nem voltak nagy elvárások, nem voltak erősek az érzéseink. Azonnal otthon éreztem magam, és azt is éreztem, hogy ezek az emberek rendkívül motiváltak, valamint büszkék arra, hogy a McLaren részesei lehetnek. Tényleg azt akarták, hogy a csapat előrelépjen. Mindenki beleadott mindent, és ez repített át minket az első évről a másikra.”

„Minden egyszerűbb, ha olyan emelkedő pályára kerül az ember, amilyenen mi mentünk keresztül ebben a két évben, a lendület folyamatosan épült, a kapcsolat jobb lett, és a csapat továbbra is fejlődött. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ennek a részese lehettem. Ez kétségtelenül egy olyan emlék, amit örökké magammal viszek a karrieremben.”


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az „egész világ” ezt a csatát akarja látni
Következő cikk Wolff: óriási kihívás lesz az F1 élén maradni a „földrengésszerű” változások előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország