Sainz: A Ferrarit nagyon nehéz vezetni...

Carlos Sainz arra hívta fel a figyelmet, hogy a Ferrari autói mindig nagyon nehezen vezethetőek, így 2024-re az egyik legfontosabb cél, hogy egy jóval kiegyensúlyozottabb konstrukcióval álljanak elő.

Carlos Sainz, Ferrari SF-23

Két pole, két dobogós helyezés, abból egy győzelem – ezzel a szerény mérleggel készül a 2024-es szezonra az a Carlos Sainz, aki a Ferrari színeiben idén egy jóval könnyebben vezethető autóval bizonyítaná, megvan benne a világbajnoki küzdelemhez szükséges talentum.

Carlos Sainz az AS című lapnak elárulta, azt szeretné, ha a 2024-es konstrukció jelentősen más specifikációjú Ferrari lenne, mint amit tavaly kellett használnia, az ugyanis finoman szólva sem volt az ő stílusának megfelelő.

„Őszintén szólva okozott már fejfájást, nem csak nekem” – tért rá a Ferrari autóira a spanyol. „A csapattársamnak is, szóval a Ferrarit nagyon nehéz megérteni. Nem élvezem a vezetését, sok mindent kellett hozzáigazítanom (az autóhoz), és sok beállítási dolgot kellett kipróbálnom.”

Egyik Ferrari-pilóta sem volt megelégedve az idei autóval, és nem elsősorban az eredmények hiánya miatt. Sok esetben nagyon nehéz volt beállítani a 2023-as konstrukciót, ami miatt nem tudták a versenyzők kihozni magukból a maximumot.

„Remélem, hogy 2024-ben sokoldalúbb, könnyebben vezethető és beállítható lesz. Hogy jobb versenyautónk lesz” – osztotta meg a reményeit a márciusban elrajtoló 2024-es idénnyel kapcsolatban a Ferrari pilótája.

A Ferrari tisztában van a problémáival, és Sainz most elárulta, hogy a 2024-es autó koncepciója merőben más lesz, mint az elmúlt években. A spanyol futamgyőztes szerint a tavalyi szezon második felében már megtettek néhány remek lépést a jó irányba.

„Én így gondolom. A szezon második fele bizonyítja ezt. Arra törekedtünk, hogy maximalizáljuk az autónkat, kevesebb hibát követtünk el, és sok minden történt, ami nem rajtunk múlott, de sikerült maximalizálnunk a hétvégét, és elég jól kihozni a teljesítményt az autóból.”

Eközben a Ferrari egykori elnöke, Luca di Montezemolo sajnálatát fejezte ki Mick Schumacher miatt, aki szerinte tökéletes harmadik számú versenyző lehetett volna Maranellóban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: Merész lépést tettünk meg a Forddal
Következő cikk Alonso F3000-es mérnöke: „Vélhetően azt mondogatja magának, hogy befejezetlen ügye van”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország