Forma-1 Mexikói Nagydíj

Sainz: a Ferrarinak meg kell vizsgálnia a rossz mexikói rajtok okát

Hiába sikerült kibérelniük a Mexikói Nagydíj első sorát, a Ferrari már az első kanyar felé menet elveszítette minden előnyét, mivel az autóik nem a legjobban rajtoltak. Carlos Sainz szerint muszáj lesz vizsgálódniuk.

Carlos Sainz, Scuderia Ferrari

A Red Bull-os Max Verstappen kilőtt a rajtnál, és nagyon hamar Sainz előtt és Charles Leclerc mellett találta magát az 1-es kanyar felé vezető vágta során, miközben az ötödik helyről induló Sergio Perez is az első helyet ostromolta. Mindez ráadásul azok után történt, hogy Leclerc az ezt megelőző Amerikai Nagydíjon sem tudta megtartani a vezetést.

A Ferrarinak tehát látszólag lenne mit javítania a rajtokon, és Sainz is erre hívta fel a figyelmet a legutóbbi viadalt követően. „Muszáj lesz megvizsgálnunk az indulásokat. Egyikünknek sem sikerült jól az elrugaszkodás. Szerintem én és Charles nagyjából hasonlóan indultunk, de Verstappen sokkal jobb volt.”

Pedig az istálló Sainz szerint sokáig kereste a lehetőségét annak, miként tudnának jobb rajtot venni a mexikóvárosi aszfaltcsíkon. „Igazából már az FP1 óta gondjaink voltak az elindulással ezen az aszfalton és ezzel a tapadással. Vélhetően most nem sikerült mindent tökéletesen belőni, pedig korábban erős rajtjaink voltak. Szóval ezt muszáj lesz megnézni.”

A spanyol szerint az első rajt szokás szerint kaotikus volt: „Rendkívül trükkös volt az 1-es kanyar féktávja, mindenki próbál minél rövidebbet fékezni, hogy megtartsa a pozíciót, és most Checo volt a balszerencsés, Charles pedig a szerencsés. De ilyen a versenyzés, ez pedig mindig megtörténik itt Mexikóban” – mondta a futam eleji helyzetről.

A piros zászlót követő rajt aztán már kicsikét jobban sikerült, hiszen akkor a két Ferrari meg tudta tartani az eredeti pozícióját, pedig a kemény abroncsokon voltak. Sainz elé ráadásul még Lewis Hamilton is bevágott, ami miatt ő egy rövid időre a fűre került.

„Nem is emlékszem, mi történt. Annyi minden történt, hogy vissza kell majd néznem. Kicsit bezártak előttem, ezért elkerülőmanővert kellett tennem, szóval ez is csak azt mutatja, hogy egyik nap neked jön ki jól a lépés, míg a másik nap nekem. Mindenki őrült mód harcol a pozíciókért, ami igazán szórakoztató.”

Sainz a futam egy pontján George Russell-lel csatázott, a britnek pedig nem tetszettek a ferraris védekező mozdulatai. A kétszeres győztes viszont úgy látja, minden rendben volt...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bréking: távozik a Mercedes F1-es csapatának egyik kulcsembere
Következő cikk Verstappen beállította Prost rekordját: Személyesen gratulálok majd neki

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország